Hat fővárosi fürdő nyit meg szombaton, ezekre a szabályokra készüljünk
Forrás: turizmus.com
2021. május 01. 07:05
Korábban történt
Az első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő várja a vendégeket május 1-jétől. Pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő. Végül június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő. A fürdők pontos nyitva tartása az adott fürdő honlapján elérhető – tájékoztatta a turizmus.com-ot a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
Fontos, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján csak olyan személy látogathatja a fürdőket, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal. Ennek ellenőrzése az üzemeltető felelőssége és kötelezettsége. A gyógyászati szakrendelésre beutalóval érkező vendégek számára nem szükséges a védettségi igazolvány. A 18 éven aluliak kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező személy felügyeletével látogathatják a fürdőket, az életkorukat ellenőrzik, amely diákigazolvány felmutatásával is igazolható. A védettségi igazolványok ellenőrzését a testhőmérséklet mérésével együtt a fürdők bejáratánál végzik.
Így készítették fel a fürdőket a nyitásra
A BGYH Zrt. közlése szerint a fürdők felkészítési munkálatai a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai szerint zajlottak. Munkatársaik fokozott nagytakarítási és fertőtlenítési munkákat végeznek valamennyi fürdő területén. Az újranyitásra a medencék vizének a teljes körű bevizsgálása után kerülhet sor. A medencék vizét az előírások szerint fertőtlenítik, minőségét két óránként ellenőrzik. A belépéshez használt proxy órákat minden használat után fertőtlenítik. A forgalmasabb látogatótereket (pl. beléptetés, közlekedőterek, vizes blokkok, mellékhelyiségek) legalább óránként, a medence-, illetve lépcsőkorlátok, vízbe jutást segítő eszközöket 30 percenként fertőtlenítik. A vendégek a releváns pontokon alkoholos kézfertőtlenítő szert és a helyes kézmosásról szóló tájékoztatókat találnak. A csoportos oltások megszervezésének köszönhetően is a fürdődolgozók több mint háromnegyede rendelkezik védettséggel – hangsúlyozza a BGYH.
![]() |
A május 1-jén nyitó hat budapesti fürdő között ott van a Lukács is |
Fotó: Facebook / Budapest Gyógyfürdői |
Papucs nélkül nem lehet belépni
A járványügyi helyzet miatt számos előírást (papucs használata, medencék használata előtti zuhanyzás) fokozottan ellenőriznek. Papucs nélkül továbbra sem engedik be a látogatókat a fürdő területére.
A pénztárak előtt és a büféknél kötelező betartani a védőtávolságot, melyet felfestett pontok segítenek. A belépés és a fürdők zárt terében való tartózkodás időtartama alatt – kivéve a medencetérben, szaunában és gőzkabinban – az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező a fürdővendégek számára. Szabad téren sehol nem kell maszkot viselni.
Május 3-tól újra igénybe vehető a NEAK által támogatott gyógyvizes gyógymedence szolgáltatás is. A korábban felírt kúrák folytathatók, azokat nem szükséges újra felíratni. Az egészségügyi ellátásokra vonatkozó előírás szerint gyógyszolgáltatások kizárólag előzetesen egyeztetett időpontokban vehetők igénybe.
Nem drágulnak a belépőjegyek
A belépők a koronavírus-járvány kitörése előtti árakon érhetők el, marad a gyermek-, diák- és nyugdíjasjegy, illetve a komoly kedvezményeket nyújtó családi belépő. A korábban megvásárolt bérletek, ajándékutalványok érvényessége automatikusan meghosszabbodik. Továbbá újra igényelhető a Széchenyi, Gellért és Rudas fürdőkbe kedvezményt biztosító Zsigmondy-kártya, mely immár nemcsak az adott évben, hanem a vásárlástól számított 365 napig érvényes.
A sorban állás elkerülése érdekében javasolják az új és korszerű online felületen történő belépők megváltását, mely a budapestgyogyfurdoi.hu oldalon érhetők el.
Az online felületen történő belépők megvásárlása csupán pár percet vesz igénybe és lehetőség van arra, hogy a mobiltelefonra érkező QR-kód segítségével a vendég várakozás nélkül áthaladjon a beléptető kapun. Az online jegyvásárlás ösztönzése érdekében 10 százalék kedvezményt biztosítanak a különböző jegytípusok vásárlásakor. Az akció visszavonásig érvényes.A BGYH arra is felhívja a figyelmet, hogy a fürdők területén – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – kizárólag bank- vagy feltöltőkártyával lehet fizetni.