CAFe Budapest: még a falon is táncolni fognak
Korábban történt
Az őszt mind a budapestieknek, mind az ide látogatóknak kulturális szempontból minden bizonnyal a 26. CAFe Budapest fogja felejthetetlenné tenni. Több mint 100 program számtalan műfajban, közel 40 helyszínen várja a kortárs művészet rajongóit október 6–22. között, 17 napon át.
S hogy mi is a kortárs művészet? Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a CAFe Budapestet szervező Operatív Testület elnöke a fesztivál sajtótájékoztatóján frappánsan csak így definiálja: „minden kortárs, amivel élő kapcsolatunk van”, Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, az Operatív Testület tagja pedig így vélekedik a kortárs művészetről: „vele őrizzük a múltat és újratöltjük, újrafogalmazzuk.”
A régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata ebben az évben minden eddiginél nagyobb műfaji sokszínűséget ígér, s mint minden évben, idén is kiemelt figyelmet szentel egy-egy ország kultúrájának. 2017-ben az izraeli művészet és kultúra áll fókuszban. Itt lesz a zseniális nagybőgős, Avishai Cohen, lenyűgöző Hattyúk tava-koreográfiákkal érkezik a legendás Izrael Balett. Az erdélyi haszid zsidóság népdalkincseiből merítve, És a halottak újra énekelnek címmel készül bemutatóra, Elek Judit rendező. Jerusalem My Love címmel ad különleges koncertet az AnimaSound System és a brit énekesnő, Heidi Vogel, de itt lesz Izrael legnépszerűbb indie-folk együttese, a Lola Marsh is. Október 6-án nyitja meg Capa in Israel című kiállítását a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, az elismert izraeli képzőművész, Eran Shakine pedig új köztéri szobrot készít Budapest számára: a hat méter magas nőalak a Lánchíd mellett lesz látható.
![]() |
A fesztivál sajtótájékoztatója a Várkert bazárban |
Fotó: Posztós János |
A fesztivál nyitókoncertjén példaképe, Bartók Béla előtt tiszteleg az Oscar-díjas kínai–amerikai zeneszerző, Tan Dun. Ahamburgi világpremier után néhány nappal, Multiversum című új művével érkezik Eötvös Péter és a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam. Öt év után fantasztikus jazzműsorral lép újra színpadra a legendás bariton, Thomas Quasthoff, és Budapest belvárosában, egy Kálvin téri irodaház üvegfalán mutatja be lélegzetelállító koreográfiáját a vertikális tánc amerikai úttörője, a Bandaloop.
De a sor korántsem teljes, premierek és ősbemutatók most is szép számmal lesznek, köztük a táncbemutatókból szemezgettünk: Kodály és Ligeti műveiből építkezve mutatja be új koreográfiáját a Bozsik Yvette Társulat, Alain Resnais kultikus filmjéből ihletet merítve, HIR-O címmel készül bemutatóra a Frenák Pál Társulat, valamint Hans van Manen, a modern balett holland mesterének koreográfiáit egy estén bemutató, LOL című premierjével csatlakozik a fesztiválhoz a Magyar Nemzeti Balett.
A CAFe Budapest idén is valódi „fesztivál a fesztiválban” élményt nyújt majd minden műfajban, hiszen ismét lesz világzenei csemegékkel Budapest Ritmo fesztivál, jubileumi programmal készül az idén 30 éves Mini-Fesztivál, s a képzőművészet rajongóinak az Art Market Budapest ígér nívós kikapcsolódást, hogy ismét csak néhányat említsünk.
Az idei fesztiválon markánsan jelenik meg a filmművészet, a design, és az irodalom is, valamint lesznek a gép-ember viszonyt tematizáló, smart technológiai megoldásokat felvonultató, különleges műfaji hibridek, határátlépő produkciók is.
Rendhagyó helyszínekből sem lesz idén hiány: az amerikai társulat vertikális tánca egy Kálvin téri irodaház falán dacol a gravitációval. A csodálatos Carmina Burana a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján csendül fel, s a Tünet Együttes a főváros különböző terein fog felbukkanni humorral és melankóliával fűszerezett performanszaival, előadásuk címe: Te szemét! – szabadtéri nagytakarítás és szennyesztrád.
A fesztivál részletes programjából a www.cafebudapestfest.hu honlapon böngészhetnek tovább.
![]() |
Az Élőkép Színház improvizatív vizuális színházi akciójából a sajtótájékoztatón is láthattunk részleteket |
Fotó: Posztós János |