Ciprus, csoki, Aegean

Forrás: turizmus.com

 2017. december 18. 16:45

A címben nem egy találós kérdést rejtettünk el, hanem, egy vidám, budapesti, karácsonyi partira utalunk.

Budapesten, a Kossuth téren, a Szamos Caféban köszönte meg az utazási irodáknak az egész éves együttműködést az Aegean Airlines és a Ciprusi Idegenforgalmi hivatal.

A légitársaság nevében Kovács Kriszta, a szigetország nevében Ács Viktória köszöntötte a megjelenteket, december 18-án.

Vidám, de komoly munka folyt, hiszen a csokoládés bonbonok készítésének rejtelmeibe avatták be az utazási irodák munkatársait.

Csokiban is utaztak a szakemberek

Szó esett persze arról is, hogy a Ciprusi Köztársaság rekordévet könyvelhet el: 2017-ben több mint 3,4 millió turista töltött ott, hosszabb, rövidebb időt.

A legtöbben Nagy-Britanniából érkeznek, de, megtudhattuk, hogy a magyar turisták is minden eddiginél többen, majdnem 15 ezren keresték fel a Földközi-tenger csodálatos szigetét.

Persze, nem mindannyian repültek az Aegeannel, aminek elsősorban az az oka, hogy Ciprus jelenleg még csak athéni átszállással érhető el a görög légitársasággal.

Viszont, így is egyre többen választják az Aegeant, mert ciprusi útjukat kombinálják görögországi célpontokkal, amelyek közül 31 érhető el a légitársasággal.

A Fügefa-öböl

Fotó: cipruson.hu