Csaknem 60 milliárdból fejleszthet a Sopron-Fertő

Forrás: turizmus.com

 2016. december 29. 12:46

A Magyar Közlönyben megjelent az a határozat, amely részletesen rendelkezik a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térség fejlesztéseiről és az ezekhez rendelt keretösszegekről. A térségben összesen csaknem 60 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg 2020-ig.

Mint ismert, december közepén hivatalosan is megjelent a rendelet a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térségekről. Fontos, hogy mindkét kiemelt turisztikai fejlesztési terület esetében csak a turisztikailag releváns településeket sorolták fel, de ez nem jelenti azt, hogy a területen található egyéb települések ne lennének a fejlesztési régió részei.

A fejlesztések között található egyebek között gyógyturisztikai, kerékpáros, aktív turisztikai, termékfejlesztéssel kapcsolatos fejlesztések, kastélyfelújítások.

A Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben európai uniós és hazai források bevonásával megvalósuló fejlesztések tételes listája hozzá rendelt összegekkel ITT tölthető le.

A határozat szerint a kapcsolódó adminisztratív lépések már az első félévben meg kell, hogy történjenek, sok esetben január 31-ig, tehát a fejlesztési program már 2017 második félévében elindulhat.

A folyamatot a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos koordinálja majd, a Magyar Turisztikai Ügynökség bevonásával.

A programmegvalósulásáról a nemzeti fejlesztési miniszternek a Magyar Turisztikai Ügynökség bevonásával évente kell jelentést készítenie.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Magyar Turisztikai Ügynökség célja, hogy Magyarország, Budapest és a Balaton mellett már rövid távon egy harmadik és egy negyedik, középtávon további 16-20 térségi márkával jelenjen meg a turizmus kínálati piacán. Már biztos, hogy a kiemelt térségek közé sorolják a Sopron-Fertő területét és a közeljövőben Tokajt. A rendelet szerint „kiemelt turisztikai fejlesztési térség olyan turisztikai térség, amely a beutazó turizmus szempontjából kiemelkedő jelentőségű vagy célzott fejlesztések eredményeként azzá tehető, ezért koncentrált fejlesztéséhez országos érdek fűződik.” Ezek fejlesztésére az állam 100%-ban állami tulajdonban álló nonprofit gazdasági társaságokat létesít.

Kapcsolódó cikkek