Csaknem hatvan program a Gyulai Nyár kínálatában

Forrás: turizmus.com

 2017. június 27. 12:05

Tíz műfajban mintegy hatvan programmal várják az érdeklődőket a kéthónapos Gyulai Nyár rendezvénysorozat keretében a békési fürdővárosban.

Katona Katalin, az Erkel Ferenc Nonprofit kft. ügyvezető igazgatója a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hétfő esténként a világóránál zenei estek lesznek, a népzenétől a jazzig.

Szerdánként a Harruckern téren táncesteket tartanak, csütörtökönként a Ladics-ház udvarán lesznek irodalmi, a képzőművészeti, valamint fotós programok.

A vár melletti rondella teraszán tematikus koncerteket rendeznek, július 20-án este például első alkalommal rendezik meg a Gyulai Metál Fesztivált. Szombatonként családi programokra készülnek, lesznek játszó- és alkotóházak, valamint bábelőadások a gyerekeknek.

Katona Katalin hozzátette: a Ladics-háznál tartott programok és a katolikus templomban szervezett komolyzenei koncertek kivételével valamennyi rendezvény ingyenesen látogatható lesz.

A programsorozat egyik helyszíne a gyulai vár

 

A kiállítóhelyek is készülnek a Gyulai Nyárra, azok nyitva tartását a turisták igényeihez igazítják, így hétfőnként is látogathatóak lesznek a múzeumok.

Az Almásy-kastély ritkán megtekinthető Török tornyába időszaki kiállítást szerveznek a Grál és őrzői címmel, valamint folytatódik a tavaly nyáron elkezdett Kávéházi csevej elnevezésű programsorozat is a kastély kávézójában, mások mellett Oszvald Marikával, Alföldi Róberttel és Fekete Ernővel szerveznek beszélgetést.

Kapcsolódó cikkek