Csaknem ötszázan indulnak a Vasi Vasemberen

Forrás: MTI

 2019. július 09. 15:14

Magyarország legrégebbi triatlonversenye, a szombathelyi XXXV. Vasi Vasember szombaton rajtol.

Jerse András versenyigazgató elmondta: az idei futam nem része az országos bajnokságnak (ob), mert a kerékpáros távot nem forgalomtól elzárt útvonalon teljesítik a résztvevők; ez azonban az ob versenykiírásában követelményként szerepel.

Jelezte, hogy a Szombathelyet Bucsuval összekötő 89-es számú főúton szerették volna rendezni a kerékpárversenyt, de a közútkezelő ehhez nem járult hozzá. Reményeik szerint jövőre sikerül teljesíteni a követelményeket, és a nagy hagyományokkal bíró pénzdíjas verseny ismét a bajnokság része lehet.

A Vasi Vasember a legrégebbi magyarországi triatlonverseny

Fotó: Nyugat.hu


A rajthoz állók között az idén a megszokottnál kevesebb a profi versenyző, akik az olimpiai távot – amely 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból áll – teljesítik. Az úszást idén is a Csónakázó-tóban rendezik, a kerékpáros táv Toronyt, Felsőcsatárt és Nárait is érinti, a futásra pedig visszatérnek a versenyzők a tóhoz.

A Vasi Vasember a legrégebbi magyarországi triatlonverseny.