Csobbanjon egy autóért Gyulán!

Forrás: turizmus.com

 2015. október 13. 15:04

Nagyszabású, csaknem egy évig tartó reklámkampányt indít az AquaPalota népszerűsítésére a Gyulai Várfürdő. A családi élményfürdőbe látogató vendégek között értékes nyereményeket sorsolnak ki.

Az országos kampány célja a családi élményfürdő imázsának további fenntartása, lehetőség szerint erősítése, központi eleme pedig a fogyasztásösztönzés. A fürdő marketingmegjelenéseit ez a kampány fogja dominálni a következő csaknem egy évben, az ugyanis 2015. október 15-től 2016. augusztus 31-ig tart majd. A tevékenységeket úgy állították össze, hogy a nyereményjáték mellett egy-egy konkrét program, akció, attrakció üzenete is bármikor beágyazható legyen.

A közel egy évig tartó nyereményjátékban azok a vendégek tudnak részt venni, akik legalább két belépőjegyet váltanak az AquaPalotába. A fürdő együttműködésre kérte a gyulai szállásadókat is, így a fürdőbelépőt a szállással együtt megváltó vendégek is játszhatnak. Az értékes nyeremények között szerepelnek a gyulai szállodák által felajánlott családi wellnesshétvégék is, melyeket havonta sorsolnak ki.

A játék végén talál gazdára a fődíj, amely épp olyan különleges, mint maga az AquaPalota, hiszen egy egyedi megjelenésű Opel Mokka családi autó tulajdonosa lehet a szerencsés fürdőző. Ebből az autóból garantáltan ez az egy fut majd az utakon. Részletek a varfurdo.hu oldalon olvashatók.