Ilyen lett az újra eredeti patinájában tündöklő Csokonai Színház – fotók

Forrás: turizmus.com

 2023. szeptember 18. 14:36

Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulójára megújult a róla elnevezett színház Debrecenben.

Három évvel ezelőtt, 2020 szeptemberében kezdődtek el a munkák a Csokonai Színház épületén. A kívül-belül felújított teátrumot – amelyet Szkalnitzky Antal pesti építész tervei alapján 1861-65 között építettek – szeptember 17-én, vasárnap este adták át ünnepélyes gálaest keretében – számol be róla a dehir.hu.

Nappal is és esti fényekben is káprázatos a megújult Csokonai Színház

Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

A pazarul felújított, modern, letisztult, ugyanakkor az eredeti patináját megőrzött teátrumba tágas, impozáns fogadótér vezet.

„Alig egy évvel a Csokonai Fórum megnyitását követően, éppen a debreceni költőzseni születésének 250. évfordulójára elkészülhetett a Csokonai Színház épületének teljes korszerűsítése. Ez az épület a magyar színháztörténet nagy tanúja, hiszen számos kiváló művész játékát csodálhatta már a közönség e falak között” – emelte ki megnyitó beszédében Papp László polgármester.

A színház tágas, impozáns fogadótere

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A felújítás után átadott Csokonai Színház olyan tér, ami párját ritkítja hazánkban és Közép-Európában, hiszen nem „csak” egy gyönyörű, történelmi épület, hanem a legkorszerűbb technikával is fel van szerelve.

A felújítás fontos eleme az értékőrzés volt, ennek szellemében a munka műemléki felügyelet alatt zajlott. A nézőtér kapacitása megnőtt, a korábbi 350 teljes értékű ülőhelyhez képest ugyanis több mint 600 főre emelkedett, így csaknem megduplázódott a teátrum befogadóképessége.

A nézőtér kapacitása közel duplájára nőtt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az idei évad az első előadása októberben Puccini Bohémélete lesz Szikora János rendezésben – derül ki színház évadismertetőjéből.