Csúcsra jár majd a Margitsziget

Forrás: turizmus.com

 2015. április 08. 18:25

Több mint 25 ezer résztvevőre számítanak a 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson, amelynek programjait a verseny három évtizedes történetében idén először két napra (április 18–19.) terítik.

A jubileumi rendezvényre megállás nélkül ömlenek a nevezések (kivéve a félmaratonra, ahol a 8500 fős létszámhatárig eljutva a jelentkezéseket már le is zárták). A soha nem látott nevezési létszámokat figyelve a szervezők azzal is igyekeznek védeni a Margitszigetet, hogy a verseny három évtizedes történetében idén először két napra terítik a programot (rövidebb távok szombaton, hosszabbak vasárnap). Aligha gondolhatta volna ezt annak az 1580 futónak bármelyike is, aki célba ért az első Vivicittán 1986-ban. A jubileumi év keretében újdonság lesz a programban a váltófutás (3x2 km).

A hatalmas mezőnyben már 74 ország képviseletében több mint kétezer külföldi futó veszi célba Budapestet – közölték a szervezők. Köztük 207 olasz, 152 brit, 139 német. Egészen távoli vidékekről is érkeztek nevezések, többek közt Bahreinből, Mexikóból, Új-Zélandról, Kirgizisztánból, Vietnamból, Chiléből, Mongóliából és Palesztinából is.

Fotó: Futanet.hu

A rendező Budapest Sportiroda eddig és ez után is törekszik arra, hogy versenyeinek szerves része legyen a jótékonyság, ezzel is kifejezve, hogy hisz a futáson keresztüli összefogás erejében, a futótársadalom segítőkészségében. Rengeteg híresség is futócipőt húz majd a Margitszigeten, a legtöbb ismert személy a Futás a gyermek rohamkocsiért! akció keretében indul. Több más alapítvány és szervezet mellett adományokat gyűjt a Magyar Hospice Alapítvány jószolgálati futóköre, a Sportos Cukorbetegekért Egyesület és a súlyosan beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor sportközössége is.