Dalí-művek a Reök-ben
Korábban történt
Nátyi Róbert művészettörténész, a tárlat kurátora a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idén megnyitásának tizedik évfordulóját ünneplő Regionális Összművészeti Központban folyamatosan törekedtek arra, hogy kortárs alkotók mellett a nagy mesterek műveit is bemutassák a közönségnek.
A jubileum alkalmából is így tettek, az év elején Jan Saudek cseh fotóművész álomvilágszerű képeit mutatták be a szecessziós palotában, majd Alfons Mucha alkotásaiból rendeztek kiállítást.
![]() |
A szeptember végéig látható Dalí-kiállítás mintegy 60 műalkotást mutat be |
|
A szeptember végéig látható Dalí-kiállítás látogatói bepillantást nyerhetnek a szürrealizmus meghatározó alakjának sokoldalú munkásságába. A mintegy hatvan bemutatott alkotás között szerepelnek a mester korai művei, meghatározó képeinek szignált, művészi reprodukciói, litográfiák, rézkarcok, kőnyomatok, számos kisplasztika, több bronz szobor, valamint kerámiatál.
Annak érdekében, hogy közelebb hozzák a katalán művészt és az őt övező jelenséget a tárlat látogatóihoz, a kiállításon szerepel majd több nagyméretű fotó, szoborportré, és Dali művei alapján készült néhány iparművészeti alkotás is.