Debrecen Európa Kulturális és Kreatív Városai között
Forrás: turizmus.com
2019. október 16. 10:18
Az Európai Bizottság idén először – Budapest, Győr, Veszprém, Pécs és Szeged mellett – 30 európai ország legtöbb kulturális és kreatív lehetőségét kínáló 190 városa közé sorolta Debrecent.
![]() |
Gődény Gábor |
Fotó: VisitDebrecen |
Gődény Gábor, a VisitDebrecen ügyvezetője szerint az utóbbi évek fejlesztései és az Európa Kulturális Fővárosa pályázattal kapcsolatos munka determinálták a várost arra, hogy végül megérkezzen ebbe az illusztris társaságba. Mint mondja, Debrecen elsősorban kultúrájával és rendezvényeivel tudja vonzani a turistákat.
A bírálóbizottság figyelembe vette Debrecen regionális kulturális vezető szerepét, amely részben történelmi örökség, részben tudatos városvezetői stratégia eredménye.
A döntés indoklásában konkrétan említették a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központot és néhány nagyrendezvényt, amelyet önálló brandként gondoz a város, köztük a Campus Fesztivált és a Virágkarnevált.
Gődény Gábor szerint Debrecen élhető, tágas, jó perspektívát kínáló város azok számára, akik itt képzelik el a jövőjüket, az ide érkező turistáknak pedig remek ár-érték arányú alternatíva a város Budapesttel szemben, az ottaninál olcsóbb szolgáltatásokkal, szállodai szobákkal, repülőjegyekkel.
A bizottság többek között értékelte azt is, hogy a város kulturális helyszínei kerékpárral is könnyen megközelíthetők. A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központtal kapcsolatban pedig kiemelte, hogy a létesítmény olyan kiállításoknak ad otthont, amelyek Budapestről és a környező országokból is vonzanak érdeklődőket.
A repülőtér fejlődése kéz a kézben jár a gazdaság növekedésével, ami a magasabb kulturális igényű munkavállalókat is a városba vonzza – jegyezte meg az idegenforgalmi szakember, aki szerint Debrecen elsősorban a saját, helyi kultúráját, értékeit szeretné láttatni, hozzájárulva ezzel a város fenntartható, organikus módon növekedő turizmusához is.
A teljes rádióinterjú meghallgatásához kattintson a nyílra!
Hallgasson bennünket!
A Turizmus.com rádióműsora csütörtökönként hallható a Trend FM-en, 17.15-18.00 között.
Ismétlés szombat délutánonként, a 17:30-as híreket követően.
A műsorvezető: Érczfalvi András, a Trend FM Monitor Délután műsorvezetője.
A műsort szerkeszti: Kenderesy Nadin, a Turizmus Kft. PR igazgatója (kenderesy.nadin@turizmus.com).
