Egy héttel hosszabb lesz a hajózási főidény a Balatonon

Forrás: turizmus.com

 2019. július 04. 13:38

Szombaton kezdődik a 173. hajózási szezon főidénye, amely a tavalyinál egy héttel tovább, szeptember 1-jéig tart. A Bahart optimalizálta a menetrendet, a legkedveltebb útvonalakon napi 14 járat közlekedik majd.

A július 6-án kezdődő, 58 napos személyhajózási főszezonban 15 útvonalon, 21 kikötőből több mint 4000 alkalommal indulnak a BAHART települési menetrendi járatai.

A főidényben a legkedveltebb útvonalakon, így Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve Fonyód-Badacsony között naponta összesen 14-14 járat közlekedik majd. Ráadásul a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon napi 12 alkalommal gyorshajó, Fonyód-Badacsony között pedig napi 16 alkalommal vízitaxi is igénybe vehető – közölte a hajótársaság.

A BAHART több kikötőben tovább optimalizálta a hajóindulási időpontokat a főidényben, így pl. a Fonyód-Badacsony közötti járatoknál ütemes, jól megjegyezhető indulási időpontokat vezetett be. Idén már délelőtt és délután is el lehet jutni Badacsonyból Keszthelyre, illetve Balatonmáriafürdőről közvetlenül és átszállással is elérhető Badacsony.

Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között a BAHART növelte a napi járatok számát, míg Balatonszemes és Balatonakali között 2 új átkelő járatokat indít pénteki napokon.

Bulihajó a Balatonon

Fotó: balatonihajozas.hu

Online kereső a látnivalókhoz

A közlemény szerint települések látnivalóira és programlehetőségeire a Balatoni Hajózási Zrt. valamennyi kommunikációs eszközével próbálja felhívni a figyelmet. Többek között a napi szinten aktualizált honlapján található hajózási lehetőség kereső extra funkciójával, mely a célállomás kiválasztásával automatikusan kiadja a település látnivalóit és programjait.

Ugyanezt a célt szolgálja, a menetrendi hajó és komp menetjegyekkel együtt átadott kuponfüzet is, mely a Balaton-parti településeken működő partnerek ajánlatait tartalmazza. A kuponok felhasználásával az utasok számos szolgáltatást tudnak kedvezményesen igénybe venni a Balaton körül.

A BAHART a célállomások látnivalóira is próbálja felhívni a figyelmet

Fotó: BAHART Facebook-oldala

Két hónapig ingyen utazhatnak a kisiskolások

További családbarát szolgáltatásként öt menetrendi nagyhajón gyereksarok is várja a kicsiket az idei évben.

Emellett a Balatoni Hajózási Zrt. is csatlakozott az idén nyáron elindult országos, Hol vagy, Kajla? elnevezésű kampányhoz. A promóció keretében július 1. és augusztus 31. között minden 6-10 éves kor közötti gyermek, Kajla útlevelét és diákigazolványát felmutatva díjmentesen veheti igénybe balatoni településeket összekötő menetrendi hajójáratait.

Az év minden napján igénybe vehető kompközlekedés tekintetében a leghosszabb napi üzemelési időt jelentő főidényi időszak már június 21-én megkezdődött.

Kapcsolódó cikkek