Egy különleges templom mint turisztikai látványosság

Forrás: turizmus.com

 2018. július 23. 10:23

Jáva egyik legnépszerűbb nevezetessége a Gereja Avramban található csirke formájú templom.

Világszerte vonzzák a látogatókat a furcsa épületek vagy a természeti képződmények. Az előbbiek közé sorolható az indonéziai Gereja Ayamban található csirke formájú templom. Az óriás madár Magelang város közelében található, Jáva szigetén, Indonéziában, és különösen az utóbbi 10 évben látogatják turisták a világ minden tájáról. Tavaly százezren tekintették meg, mára Jáva egyik legnépszerűbb nevezetessége lett. Az 1990-ben felavatott templom építését Daniel Alamsjah kezdeményezte, aki több helyi lapnak azt nyilatkozta, hogy galambnak indult a terve, de végül egy hatalmas baromfi lett belőle.

Tavaly százezren keresték fel a csirke alakú templomot

Fotó: turizmus.com

Ma elsősorban nem templom – 2000-ben be is zárták –, hanem inkább  turisztikai látványosság. Akik itt járnak, kívülről és belülről is megörökítik a furcsa építményt, és sokan rögtön megosztják a képeket a közösségi médiában.

Az alkotó, Daniel Alamsjah azt nyilatkozta a Djakarta Globe-nak, hogy akkor szeretett bele a tájba, amikor 1989-ben sétálgatott Magelang város környékén. Egy évvel később sikerült megvennie a földet, és megvalósíthatta álmát. A keresztény hitű alkotó ma már nem bánja, hogy  nem elsősorban templomként működik e sajátos formájú alkotás, így is büszke rá.