Egye magát jótékonyra az év bike foodjából!

Szerző: Németh Andrea

Forrás: turizmus.com

 2019. július 30. 15:30

Hétvégétől valamennyi Paletta Bisztróban megkóstolható lesz az év kerékpáros étele, ráadásul minden eladott adag után 100 forint a Lámpás '92 Alapítványt támogatja. A zalakarosi ötlet nyomán született étel tortillához hasonlatos, konfitált tarjával töltött francia palacsinta.

Amikor Bezerics Dani, a Paletta Bisztrók tulajdonosa találkozott a zalakarosi Go Bike kezdeményezés bike foodjával, amely az év kerékpáros étele lett, azonnal tudta, hogy elkészíti és étlapra tűzi az étel „palettás” verzióját.

Az étel budapesti bemutatóján Czirákiné Pakulár Judit, Zalakaros alpolgármestere elmondta: a város a kerékpáros turizmus erősítésével szeretné bővíteni imázsát, hiszen több mint 30 kilométeres körzetben kiváló, kezdőknek is kényelmesen bejárható, ráadásul meseszép kerékpározási lehetőségeket nyújtanak. A sporthoz folyamatosan fejlődik az infrastruktúra is, kölcsönzési pontok és szervizhálózat is rendelkezésre áll.

Bezerics Dani, a Paletta Bisztrók tulajdonosa, Laky Zsuzsi, a Zalakarosi Fürdő egészségnagykövete, Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója, Czirákiné Pakulár Judit, Zalakaros alpolgármestere, Kovács Szabolcs, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője és Zimányi Mózes, a Lámpás 92' alapítvány munkatársa

Fotó: turizmus.com

Innen jött az ötlet, hogy a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. mindezt szolgáltatásokkal is megtölti, és elindult a Go Bike kezdeményezés. Kovács Szabolcs, a Zalakarosi Turisztikai Non-profit Kft. ügyvezetője kiemelte: az integrált program keretében elkészült egy weboldal, amelyen megtalálhatók a szolgáltatók, szállodák kerékpárosbarát csomagjai, a fürdő kerékpárosbarát kedvezményei, a szervizhálózat, illetve a vendéglátóhelyek kerékpárosbarát kínálata.

Ennek jegyében készítette el nemrégiben az év kerékpáros ételét a Park Inn Zalakaros séfje, Virág József. Szempont volt, hogy az étel legyen innovatív és fantáziadús, mobilis, és lehetőleg helyi alapanyagokból készüljön. Az étel pontos receptúrája megtalálható lesz a zalakaros.hu weboldalon, így azt bárki elkészítheti, sőt étlapra is tűzheti.

Ezt az ételt gondolta újra és mutatta be Bezerics Dani, a Paletta Bisztrók tulajdonosa. Az ételek ráadásul olyan védjeggyel kerülhetnek forgalomba, amelyeknek köszönhetően, minden egyes eladott adag után 100 forinttal támogatják a Lámpás 92' alapítvány munkáját.

Az alapítvány közel 30 éve működik, és 160 felnőtt fogyatékkal élő lakhatását és megélhetését biztosítja családias környezetben, 17 intézményben.

A év kerékpáros ételének továbbgondolása: konfitált tarjával töltött francia palacsinta

Fotó: turizmus.com

A budapesti eseményen röviden ismertette terveit a kerékpárosok számára is számos lehetőséget kínáló Zalakarosi Családi, Élmény- és Gyógyfürdő. Cziráki László vezérigazgatója szerkesztőségünknek elmondta: javában tart a fürdő másfél milliárdos fejlesztési programjának megvalósítása, a következő átadás a 200 fős szaunateret és 200 fős pihenőteret, illetve szabadtéri rönkszaunát is magában foglaló szaunavilág lesz, várhatóan karácsonyig.

A vendégforgalom ebben a műfajban sajnos rendkívüli módon ki van szolgáltatva az időjárásnak, de az eddigiek szerint idén is sikerül elérniük a 650 ezres látogatószámot.