Egymilliárdból újították fel a harkányi fürdő egyik tömbjét

Forrás: Magyar Építők

 2019. május 09. 16:27

A Baranya megyei fürdőhely folyamatosan újul meg. Most a szaunavilágot is magába foglaló II. épületet adták át, de újabb medencefelújítások és csúszdaépítkezések is várhatóak.

A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő jelentős, többütemű rekonstrukción megy keresztül. Miután többek között 2016-ban átadtak egy csúszdaparkot, most teljes külső-belső felújításon esett át egyik része.

Ebben a szakaszban mintegy egymilliárd forintból összesen 4900 négyzetmétert restauráltak. A május 9-i hivatalos átadó után ebből 3000 négyzetméter már a vendégek élvezhetnek. A megújult tömb földszintjén egy teljes wellnessrészleget alakítottak ki számos szaunával. Megújult az étterem, lifteket szereltek fel, és modernizálták a vizesblokkokat is. Az emeleten átadtak egy tornatermet és 120 nyugágyat helyeztek el a pihenőterekben.

Medence a gyógyfürdő felújított strandépületében

Fotó: MTI/Sóki Tamás

A most átadott beruházás kevesebb mint egy éve, 2018 júliusában rajtolt el, és nem az utolsó a Harkányt érintő fejlesztések sorában. Az állam a tavalyi év végén mintegy 3,3 milliárd forintnyi forrást biztosított újabb fejlesztésekre, mely három év alatt válik elérhetővé.

A következő projekt várhatóan idén ősszel kezdődik meg: a hármas medence rekonstrukciója már néhány hónapon belül elrajtolhat. Ezt követően egyebek mellett újabb csúszda- és medencefejlesztések indulhatnak el.