Elaltatták Freyát, az oslói kikötőbe költözött rozmárt

Forrás: turizmus.com

 2022. augusztus 18. 12:05

Eutanáziát hajtottak végre a norvég hatóságok azon a rozmáron, amely az utóbbi hetekben a turisták kedvencévé vált az oslói kikötőben.

A lépésre azért volt szükség a hivatalos indoklás szerint, mert az érdeklődők nem törődtek a figyelmeztetéssel és egészen közel mentek az állathoz - számol be az esetről az euronews.com.

A 600 kilós, Freya nevet viselő nőstény egyed az utóbbi néhány hét során vált híressé, miután kedvenc időtöltése lett, hogy csónakokat süllyeszt el. Az állatot az utóbbi évek során több országban, az Egyesült Királyságban, Dániában és Hollandiában is látták feltűnni, sőt az is előfordult, hogy egy dán tengeralattjáró tetetén utazott egy ideig idén októberben.

Az oslói kikötőben pihenő rozmárt egyre többen akarták látni, hiába kérték a hatóságok, hogy ne menjenek az állat közelébe és ne fotózkodjanak vele.

„Freyát nem kellett volna elaltatni, ha az emberek követték volna a tanácsainkat" – mondta Frank Bakke-Jensen halászati főigazgató az egyik norvég tévécsatornán.

Az oslói kikötő környéke az ország legsűrűbben lakott vidéke, ezért nagyon bonyolult volt a helyet. „Az is tény, hogy a kikötő nem a természetes élőhelye egy rozmárnak. Túl sok veszélyes helyzet alakult ki egyre gyakrabban, ezért muszáj volt lépnünk" – tette hozzá.

A múlt héten közreadott a halászati hatóság egy fotót, amelyen hatalmas tömeg látható néhány lépésnyire a rozmártól.

Tömegek voltak kíváncsiak az oslói kikötő rozmárjára, hiába kértek mindenkit, hogy ne közelítsék meg az állatot

Fotó: Halászati Igazgatóság

Az egyik helybeli így nyilatkozott a rozmár eutanáziájáról: „Nagyon szomorú, hogy Freyát el kellett altatni. Nem tudom, volt-e más lehetőség, de tényleg mindig akkora volt ott a tömeg, hogy állandósult a káosz és félő volt, hogy valami baj történik."

Felmerült az is, hogy elszállítják az állatot a kikötőből, de végül az a döntés született, hogy az állat érdekeit is figyelembe véve a legjobb megoldás az eutanázia.