Csütörtökre elfogytak a Föld éves erőforrásai, ezt teheti a pazarlás ellen

Forrás: MTI/turizmus.com

 2022. július 28. 11:00

Idén július 28-ára esik a túlfogyasztás világnapja. A kormányok és a vállalatok felelőssége mellett az egyének is sokat tehetnek a fenntartható életmódért – hívja fel a figyelmet a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete.

Évről évre egyre hamarabb jön el a túlfogyasztás világnapja. A Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása idén július 28-án lépi át azt a szintet, amelyet a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. Ez a dátum 2018-ban még augusztusra esett, 1970-ben pedig csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség, mint most, 50 évvel később

Fel kell ismerni, hogy az emberiség csak akkor boldogulhat, ha sokszor mértéktelen fogyasztását valóban csökkenti. Ehhez pedig nagymértékben hozzájárulhatunk személyes döntéseinkkel – hangsúlyozza a WWF.
Mint kiemelik, Magyarországon olyan mértékű a fogyasztás, hogy ha mindenki így élne, 5 hónap alatt éltük volna fel a Föld egész éves erőforrásait.

Manapság azonban folyamatosan újabb kihívások előtt állunk – a járvány, a háború, a gazdasági krízis azt diktálja, hogy újra felelősebben bánjunk az erőforrásainkkal, a tartalékainkkal, hiszen a következményeket már a saját pénztárcánkon is megérezzük. Ha életmódunkban fenntartható döntéseket hozunk, abból mi is profitálunk és a környezet is – mutat rá a WWF. A kormányok és a vállalatok felelőssége mellett hangsúlyozzák, hogy az egyének is sokat tehetnek azért, hogy az ember és a természet harmóniában élhessen egymással.

Magyarországon olyan mértékű a fogyasztás, hogy ha mindenki így élne a világban, 5 hónap alatt éltük volna fel a Föld egész éves erőforrásait

Fotó: 123rf.com

A WWF kiemeli: a világ mai élelmiszerellátási rendszere is fenntarthatatlan. A jelenlegi élelmiszertermelési, -feldolgozási és -szállítási gyakorlatok már most is természetrombolók, és gyorsítják az éghajlatváltozás ütemét: a biológiai sokféleség csökkenésének 60 százalékáért, az üvegházhatású gázok kibocsátásának 30 százalékáért, a folyóinkból és tavainkból származó édesvízkivétel 70 százalékáért felelősek.

Mint hangsúlyozzák, amellett, hogy a fenntartható, biztonságos és kiegyensúlyozott élelmiszerellátás a gyártók, ellátók, kereskedők és szakpolitikai döntéshozók elsődleges felelőssége, egyénileg is sokat tehetünk a helyzet javítása érdekében, a személyes döntésekkel nyomást lehet gyakorolni a nagy szereplőkre.
Sokat számít például a húsfogyasztás mérséklése, és több növényi alapú étel fogyasztása, ezek közül is a helyi, szezonális, lehetőleg kistermelőtől származó alapanyagok választása. Fontos a hulladék, azon belül is az élelmiszerpazarlás csökkentése. Ez például úgy érhető el, hogy mindig csak annyi ételt veszünk, illetve készítünk el, amennyit el is fogyasztunk, vagy változatos tartósítási technikákkal – fagyasztás, szárítás, befőzés, fermentálás – meghosszabbítjuk az eltarthatóságukat.

Az élelmiszerfogyasztás fenntarthatóbbá tételében is segíthet a WWF Magyarország hazai adatokra épülő mobilalkalmazása, a WWF Léptem, amellyel megtudható, hogy jelenlegi életmódunkkal milyen mértékben terheljük a Föld erőforrásait – vagyis mekkora az ökológiai lábnyomunk –, majd konkrét tippekkel és kihívásokkal kísérve fejlődhetünk ezen a téren.

Emellett a napokban indul útjára a "Jó neked, jó a bolygónak" szemléletformáló kampány a fenntartható életmódért, az egészségesebb életért és bolygóért a WWF és a Tesco együttműködésével, célja a megfizethető és fenntartható élelmiszerelőállítás és -fogyasztás előmozdításának támogatása Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában.

A táplálkozásnál is nagyobb mértékben járul hozzá a túlfogyasztáshoz az otthoni energiafelhasználás. Számos módja van annak, hogy életünket fenntarthatóbbá tegyük: például ha kerüljük a repülést, és preferáljuk a tömegközlekedést, csökkentjük a vízfogyasztást, vagy ha kertes házban élünk, akkor udvarunkból nem elvezetjük, hanem megtartjuk és később felhasználjuk a csapadékvizet.