Már kaphatók jegyek a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadára

Forrás: turizmus.com

 2022. november 24. 16:59

Meghirdette Dóm téri programját és újszegedi koncertműsorát a Szegedi Szabadtéri Játékok. A nagyszínpad 5 zenés előadása között saját bemutató és továbbjátszás, valamint Ajándékkoncert is szerepel, és visszatér 7 estén a népszerű újszegedi koncertsorozat is.

Az ország legnagyobb nyári színházi fesztiváljának következő évi műsorát online sajtótájékoztatón ismertette a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Barnák László. Az intézményvezető elmondta, a következő évben is rengeteg zenével és meglepetéssel készül a fesztivál. Az előadás-sorozat július 7-én veszi kezdetét, a Szabadtéri Játékok saját bemutatójaként színre kerülő különleges operett- és operagálával. A Holdvilágos éjszakán című esten színpadra kerülnek a magyar és nemzetközi operairodalom legszebb áriái, a közönség kedvenc operettslágerei.

Egy héttel később Michael Kunze és Lévay Sylvester régen várt musicalje, az Elisabeth érkezik három estére a Szabadtéri Játékokra. Az Erzsébet császárné életét színpadra álmodó, nagyívű előadás hazai ősbemutatójára 1996-ban éppen a Dóm téren került sor, és azonnal a szegedi közönség egyik legkedvesebb musicaljévé vált. A történet ezúttal a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vendégelőadásában, Szente Vajk kiváló rendezésében kel életre a nagyszínpadon.

Július 21-én sor kerül a Szegedi Szimfonikus Zenekar elmaradhatatlan Ajándékkoncertjére is. Július 28., 29. és 30. este pedig a 2022-es évad fergeteges záróprodukciója, John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse Chicagója is újra színpadra kerül hazánk legnagyobb csillagtetős színházában, Béres Attila rendezésében.

Az ország legnagyobb nyári színházi fesztiválja jövőre is sok zenével és meglepetéssel készül

Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok

A Dóm téri programok zárása Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István worldmusicalje, az Ezeregy éjszaka debütál a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az augusztus 11-i ősbemutatót követően 12-én, 18-án, 19-én és 20-án láthatja még a közönség.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpad koncertsorozata az előző év kiemelkedő sikere után 2023-ban is visszatér, ezúttal hét zenés esttel. Elsőként Zorán érkezik a Szabadtéri Játékok kisszínpadára, majd az Omega dallamai is újra birtokba veszik 2023-ban az újszegedi színpadot az Omega „Naplemente” emlékkoncerten, amelyen Debreczeni Ferenc „Ciki”, az Omega Testamentum Zenekar és az Omega Szimfonik Zenekar mellett olyan elismert vendégművészek szólaltatják meg a népszerű dalokat, mint Király Linda, Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel kórus, Szabó Győző, Lepés Gábor „Lepe” és Feke Pál.

A klasszikus operettek és a cigányzene kedvelői számára Dolhai Attila, Oszvald Marika, Fischl Mónika és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak közös estje, a Zenére fel! című koncert biztosít kellemes kikapcsolódást augusztus 16-án, a Budapest Folk Dance táncosainak közreműködésével.

Napjaink könnyűzenéjét Palya Bea egyedülálló, saját zenei nyelvén megfogalmazott dalai, valamint a Kispál és a Lovasi összetéveszthetetlen hangulatú muzsikája képviseli a fesztiválon.

Egy világhírű fellépő is megtiszteli az Újszegedi Szabadtéri Színpadot, Al Di Meola Grammy-díjas zenész-zeneszerző utánozhatatlan gitártechnikája és sokszínű zenei világa kápráztatja el a közönséget.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpad színházi előadásait jövő év elején hirdeti meg a Fesztivál, ám a Dóm tér és a koncertsorozat változatos programjaira már elkezdődött a jegyértékesítés.