Elkezdődött a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Forrás: turizmus.com

 2020. január 09. 11:16

Január 13-ig tart a világ legrangosabb hasonló jellegű eseményei között számon tartott Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál.

"A magyar kulturális örökség nagyon fontos eleme a cirkuszművészet, hatalmas nemzeti kincsünk. A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál a monte-carlói, a moszkvai és a latinai fesztiválok sorába emelkedett" – mondta Szijjártó Péter, aki szerdán este nyitotta meg a január 13-ig tartó eseményt a Fővárosi Nagycirkuszban.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a magyarok számára büszkeség, hogy a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál immár huszonnégy éves hagyománnyal rendelkezik és idén tizenharmadik alkalommal látja vendégül a világ cirkuszművészeti elitjét.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a budapesti esemény immár a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjévé vált: Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában idén négy földrészről érkezett, komoly nemzetközi elismerésekkel kitüntetett művészeket láthat a közönség.

Egyedül Kínából 31 tagú csapat érkezett.

Szijjártó Péter beszédet mond a 13. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál ünnepélyes megnyitóján a Fővárosi Nagycirkuszban

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

"Magyarország nemcsak számos komoly tudóst és találmányt adott már a világnak, a cirkuszművészet világában is a legkülönlegesebbek közé tartozik. Elég csak a Richter családra gondolni, ahonnan Richter József lovas akrobata a közelmúltban Kossuth-díjat kapott" – hangsúlyozta a miniszter.

Megjegyezte, hogy a magyar cirkuszművészetet a komoly hagyományok mellett a folyamatos megújulás jellemzi. "A Lázár Ervin Program keretében az a célunk, hogy minden magyar általános iskolás évente legalább egyszer egy színházi vagy egy cirkuszi produkcióra eljusson" – emelte ki.

A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál A és B versenyprogramját három-három alkalommal láthatja a közönség a következő napokban, a produkciókat nemzetközi zsűri értékeli és díjazza.

A fesztiválra a szervezők tízezer vendéget várnak, a program részeként a Szépművészeti Múzeumban az UNESCO égisze alatt nemzetközi cirkuszművészeti konferenciát rendeznek, a Mezőgazdasági Múzeumban pedig az Európai Cirkuszok Szövetsége tart szakmai tanácskozást.