Ellipsum lett a Miskolctapolcán épülő élményfürdő neve

Szerző: Fucskó Hajnalka

Forrás: turizmus.com

 2020. július 23. 20:22

A miskolctapolcai strandfürdő második fejlesztési ütemében épülő új élményfürdő nevét a csütörtöki bokrétaünnepen jelentették be, elkészült ugyanis az épület tartószerkezete.

A héten újabb mérföldkőhöz érkezett a Modern Városok Program keretében 12,7 milliárd forintos állami támogatással megvalósuló miskolctapolcai élményfürdő fejlesztése: elkészült az épület tartószerkezete, aminek örömére a legmagasabb pontján – a hagyományokhoz hűen – bokrétát helyeztek el az építők.

Miskolctapolca új fürdőjének bokrétaünnepét különlegessé tette, hogy Veres Pál polgármester ez alkalommal jelentette be a létesítmény hivatalos nevét: Ellipsum Élmény- és Strandfürdő Miskolctapolca. Az elnevezés a fürdőépületek ellipszis, ovális formájára utal.

Öt, ellipszis alakú épület alkotja a komplexumot (látványterv)

Fotó: Miskolci Fürdők Kft.

A névválasztás során Miskolc város vezetése fürdőüzemeltető és marketingszakemberek, illetve turisztikai szakmai szervezetek mellett a miskolciak véleményét is kikérte, négy lehetséges elnevezést bocsátva szavazásra. Az Ellipsum végül a két legjobbnak ítélt elnevezés összevonásával született meg – írta meg a minap.

 

Öt ellipszis, tíz medence

A héten a város turisztikai szervezetének meghívására a turizmus.com munkatársa is megtekinthette az épülő komplexumot. Ottjártunkkor mind a kültéren, mind az épületek belsejében gőzerővel folyt a munka, tekintve, hogy a tervek szerint még idén decemberben megtörténik az átadás – tudtuk meg Koreny Györgytől, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezető igazgatójától.

Itt tart most az építkezés, az épületeket kívülről még a fekete szigetelés borítja

Fotó: turizmus.com

Öt, ellipszis alakú épületben kapnak helyet a különböző funkciók és a 10 új, egész évben üzemelő medence, amelyek kialakításánál a család minden tagjára gondoltak.

Az egyik épületben lesz egy sakk-, pezsgő-, élmény- és wellnessmedence, egy másikat a kisgyermekesek igényei szerint alakítanak ki két gyermekmedencével, spray parkkal és száraz játszóházzal, a harmadik ellipszist a tinédzserek vehetik majd birtokba három csúszdával, ezenkívül egy kültéri medencét is létesítenek. A csúszdaparkhoz egy Magyarországon egyedülálló attrakció is kapcsolódni fog, mégpedig VR (virtuális valóság) szemüveg. A vendég kiválaszthatja, milyen környezetben szeretne lecsúszni, a négy tervezett tematika egyikeként például Miskolc turisztikai attrakciói is megjelenhetnek a virtuális térben.

A negyedik épületben 500 férőhelyes étterem és látványkonyha kap helyet, az ötödikben helyezik el a jegypénztárakat, irodákat és műszaki helyiségeket.

Az ellipsziseket zárt folyosókkal kötik össze, így teremtve meg a vendégek számára a kényelmes átjárást télen-nyáron. Az épületeket kívülről most még a fekete szigetelés borítja, de az egyiken már láthattuk felhelyezve a végleges, modern, szürke burkolatot.

Az egyik épületben sakk-, pezsgő-, élmény- és wellnessmedence kap helyet (látványterv)

Fotó: Miskolci Fürdők Kft.

Az új élmény- és wellnessfürdőtől azt várják, hogy egyfelől tehermentesítse a Miskolctapolcai Barlangfürdőt, másrészt bővítse a város fürdőkínálatát, így Miskolc immár megfelelő medencekapacitással egész évben felvehesse a versenyt a régió más fürdőivel. Éves szinten 280 ezer fürdőlátogatóval kalkulálnak az új létesítményben – hallhattuk a célokat.