Új elemekkel bővült az élménypark Zalaszabarban

Forrás: MTI

 2019. április 13. 14:06

Átadták Zalaszabarban a Holnapocska Tábort és Zobori Élménypark új elemekkel való bővítését, amely több mint egymilliárd forintos fejlesztéssel valósult meg.

Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tábor és a Zobori Élménypark alapítója elmondta, feleségével a minden évben több száz, súlyos betegségekkel élő, vagy azokból gyógyuló gyerekeket vendégül látó tábor és az élménypark építésére minden szabad forrásukat felhasználták. A balatoni turisztikai régió legvonzóbb élményparkját és legjobb táborát szerették volna megvalósítani, amit a Kisfaludy-program segített.

Az élményparkban épült meg az ország jelenleg egyetlen fix telepítésű hullámvasútja

Fotó: MTI

A helyszíni tájékoztatás szerint a befejezési határidő előtt kilenc hónappal elkészült új beruházás költsége meghaladta az 1,271 milliárd forintot, ebből csaknem egymilliárd forintot a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program forrásai fedeztek. Az ország jelenleg egyetlen fix telepítésű hullámvasútja mellett új fogadóépület és látogatóközpont épült, illetve kiegészítették a meglévő csónakcsúszdát.

A fejlesztésnek része volt tehát a fogadóépület, a beléptető rendszer, egy fedett pihenőtér, a vendégek biztonságát szolgáló létesítmények és maga a hullámvasút.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője szerint a zalaszabari beruházás többről szól, mint csupán térségfejlesztésről. A célja, hogy a gyerekek, a családok is jól érezzék magukat. A Kis-Balaton közelségében megvalósult, több száz kilométeres körzetben is egyedülálló minőségi fejlesztés hozzájárul, hogy turisztikai célpontként is erősödjön az egész térség.

Az átadón, amelyen részt vett Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója is, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter ismertette a kormány turizmusfejlesztést célzó intézkedéseit, és kiemelte: cél, hogy 2030-ra Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége, és ehhez minden hazai és európai uniós forrást megadnak.

Kapcsolódó cikkek

Szálláspiaci pillanatkép

2019. április 03.