Ezt történt a MICE Business Dayen, több mint 400 résztvevő a rendezvényen

Szerző: Fucskó Hajnalka - Kaszás Fanni - Szántó Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2021. november 09. 09:30

Több mint 400 részvevővel november 9-én lezajlott a MICE Business Day a Hungexpo új kongresszusi központjában. Kollégáink egész délelőtt tudósítottak az eseményekről, cikkünk folyamatosan frissült napközben, így időrendi sorrendben visszafelé olvashatják a történéseket.

Élő MICE-felirat köszönti az üzleti utazások és céges rendezvények networking eseményére érkezőt a Hungexpo új kongresszusi központjában

Fotó: turizmus.com

11:15–16:00

A rendezvény további részében az előzetesen egyeztetett B2B tárgyalások folynak, amelyek során mintegy 750 szakmai megbeszélés zajlik le a kiállítók és a vásárlók között.

Zajlanak a B2B tárgyalások

Fotó: turizmus.com

10:45

Szigeti András, a Continental Railway Solution ügyvezetője egy különleges incentive programlehetőségre, az európai luxusvonatos utazásra hívta fel a hallgatóság figyelmét. Mint elmondta, Agatha Christie Gyilkosság az Orient Expressen című regényével tette halhatatlanná a világ első számú nemzetközi gyorsvonatát, amely elsőként kötötte össze Európa fővárosait, és vezette be a luxusvonatozás fogalmát.

„Ezt a különleges élményt szeretnénk megidézni utasaink számára a Continental Classic Express fedélzetén” – hangsúlyozta Szigeti András. Hozzátette, hogy a vonaton damasztabroszok és kristálypoharak, valamint porcelán étkészletek között egy olyan titkos világba csöppennek az utasok, ahol egykor osztrák kancellárok utaztak.

A luxusvonat 25 fő számára ideális, a megrendelővel közösen választják ki az úti célt, az utazás során felszolgált ételeket, sőt még a virágdíszeket is.

 

10:40

A Budapest-Belvárosi Főplébánia-templom MICE-kínálatáról Szegedi Andrea számolt be. Elmondta, hogy a Március 15. téren, a régi római erőd tövében épült templom már 2000 éve szerves része a főváros életének. Ugyan elsősorban szakrális tér, de rendezvényhelyszínként is remekül funkcionál. A 2016-ban befejeződött felújítással az altemplomot úgy alakították ki, hogy 60-80 fős rendezvények befogadására is alkalmas legyen, ezen kívül a Barokk terem is a vendégek kényelmét szolgálja.

Többféle programmal várják a megrendelőket, a zenei rendezvényekért például Mészáros Zsolt Máté Junior Príma-díjas orgonaművész felel. A vendégek ezenkívül megkereshetik Szent Gellért ereklyéit, de felmehetnek a toronykilátóba – akár a naplemente idején is –, ahonnan páratlan kilátás nyílik Budapestre. A templom mind a hajókikötőkhöz, mind az ötcsillagos szállodákhoz sétatávolságra található. Megemlítésre kerültek ezenkívül az egyházmegye más rendezvényhelyszínei is, az esztergomi Szent Adalbert Központ, a Prímás Pince, a budapesti D50 Kulturális Központ és Hotel, továbbá az esztergomi és a budapesti bazilika is.

 

10:35

Az MBD külföldi díszvendége a horvátországi Opatija (Abbázia) volt, melynek képviseletében Goran Pavlovic, a város kongresszusi irodájának vezetője azt mutatta be, hogyan lett a monarchia arisztokratáinak kedvelt téli üdülőhelyéből Horvátország legnépszerűbb MICE-desztinációja.

Kiemelte, hogy a város néhány óra alatt elérhető közúton Közép-Európa főbb nagyvárosaiból, Münchenből, Bécsből, Budapestről és Triesztből, ugyanakkor saját reptere is van.

Opatija egész éves desztináció, ahol 32, többségében 4 és 5 csillagos szállodában 2700 szoba várja a vendégeket. A város három fő konferenciaszállodája egyenként 500 férőhelyes, ezen felül 60 kisebb rendezvényterem is elérhető. A konferenciakapacitások mellett számos incentive lehetőséggel is büszkélkedhet a környék az adriai szigetektől a közeli hegyvidékig. A gasztronómiai terén is kiemelkedő ez a környék, a top 10 horvát étterem közül 5 Opatijában és környékén található.

 

10:15

A második kerekasztal-beszélgetésen a céges rendezvényszervezési stratégiák kerültek szóba Mantuano Mónika, az UNICEO alelnökének moderálásával. Pálfalvi Márta, a Budapest Bank marketingkommunikációs vezetője, Patócs Renáta, az E.ON Hungária szóvivője és Bartha Balázs, a Sanofi vállalati és kormányzati kapcsolatok menedzsere arról beszélgettek, hogy az élő, az online vagy a hibrid események jellemzőek-e jelenleg a corporate rendezvények világában, s milyen trendek várhatóak a jövőben.

Az UNICEO nemrégiben felmérést készített a tagjai körében, a számok alapján a személyes rendezvények száma egyre inkább növekszik, de az online események se tűntek el, sokan pedig hibrid rendezvényekkel számolnak. Ha azt nézzük, hogy mekkora büdzsével terveznek a rendezvényekre, azt láthatjuk, hogy 50% nem tervez költségcsökkentést, 9% pedig egyenesen nagyobb költségvetéssel készül.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői mindannyian egyetértettek abban, hogy a hibrid és az online rendezvényeknél sokkal magasabb résztvevői számokkal lehet számolni, hiszen sokan nem utaznak el egy-egy szakmai rendezvény miatt, de online szívesen becsatlakoznak 1-2 órára. Sokakat ez a hibrid rendezvények felé terel, de bizonyos szakmákban továbbra is fontos a személyes jelenlét – ezt a típusú rendezvényt azonban nem az élő események kiváltására, hanem kiegészítésére használják.

Azt is fontosnak tartották, hogy egy hibrid vagy online eseménynél a szakmai tartalom felértékelődik, míg a személyes rendezvényeknél a networking lehetőség és a catering is húzóerő. Ebből is következik, hogy a minőség sokkal fontosabbá vált, mint a résztvevők száma, így kisebb rendezvények a jellemzők, minőségi tartalommal, ahol a meghívottakból részt vevő vendégek aránya is jelentősen magasabb. Szóba kerültek még a rendezvényköltségekben tapasztalható változások és a szervezési nehézségek is a koronavírus és a bizonytalanság miatt, valamint a megrendelők és a szolgáltatók közti együttműködési lehetőségek.

A céges rendezvényszervezési stratégiákról szóló pódiumbeszélgetés résztvevői (balról jobbra): Bartha Balázs, Pálfalvi Márta, Mantuano Mónika, Patócs Renáta

Fotó: turizmus.com

9:55

A 2022-es hazai és nemzetközi rendezvénytrendeket elemezte a helyszínek szemszögéből az első pódiumbeszélgetésen Ganczer Gábor, (Hungexpo/MaReSz), Kőrössy Zoltán (Eventrend) és Parti János (Budapest Marriott Hotel) Bacsi Krisztina (Turizmus Akadémia) moderálásával.

Az elmúlt hónapok forgalma alapján elmondható, hogy a nemzetközi rendezvényturizmus még nem indult el, a belföldi azonban fellendült. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a várt 15 ezer ember helyett csak 7-8 ezer fő érkezett külföldről, míg a vadászati világkiállításon Afrika, a „vadászati kontinens” képviselői nagyon alacsony részvételi számmal jelentek meg – hallhattuk Ganczert Gábortól.

A Marriott International felmérése szerint a multinacionális vállalatok elsősorban az értékesítési célú utakat, valamint a kiállítási, vásári részvételt engedélyezik munkatársaiknak, míg az incentive utak teljesen háttérbe szorultak a nemzetközi piacon, ahonnan az üzleti utak iránti kereslet 2022 második felétől erősödik a jelenlegi lekérések alapján.

Az Eventrend 80 százalékos általános visszarendeződést lát 2019-hez képest, de ezen belül jelentős a megoszlás, a lakossági rendezvények (pl. esküvők) teljesen visszatértek, a B2B-ben a hazai kkv-knál 90-95 százalékos, a turisztikai szegmensben azonban csak 20-30 százalékos ez az arány – sorolta Kőrössy Zoltán.A keresleti oldalon a pandémia nyomán a biztonság vált elsődlegessé, ami egészségügyi (Covid-standardok), pénzügyi (előleg visszatérítése lemondás esetén) és megvalósíthatósági biztonságot is jelent – emelte ki Ganczer Gábor. Utóbbi HR-szempontból nagy kihívás, hiszen tízezrek hagyták el a vendéglátóipart és a rendezvényszakmát is. Tovább nehezíti a szolgáltatók helyzetét – miként azt Parti János és Kőrössy Zoltán egyaránt kiemelte –, hogy extrém módon lerövidült a foglalási ablak, a partnerek az utolsó pillanatig halogatják a szerződéskötést, ami „operációs szempontból teljes rémálom”.

A szakemberek – éppen a súlyos munkaerőhiány miatt –  jövőre áremelkedésre számítanak a rendezvényszektorban.

Pódiumbeszélgetés a rendezvényszervezési trendekről (balról jobbra): Bacsi Krisztina, Ganczer Gábor, Kőrössy Zoltán, Parti János

Fotó: turizmus.com

9:40

Békefi Anna, a Magyar Kongresszusi Iroda ügyvezető igazgatója felidézte a tavaly létrejött szervezet első félévi működésének legfőbb eredményeit, a tavaly őszi Power of Live Events mintarendezvényt, a szintén tavalyi virtuális MICE Business Dayt, a rendezvények biztonságos újraindítását szolgáló Health and Safety Guide-ot, továbbá az újraindított konferencia-nagyköveti programot, valamint az m&i Private Europe és MCE Central & Eastern Europe hazai rendezési jogának elnyerését. Mindezzel példázva az iroda működésének induláskor kitűzött alapelvét, a szakma bevonását és a nemzetközi projektekbe való becsatornázását.

A megkezdett úton az iroda működését hivatott szolgálni az a szintén tavaly aláírt ötoldalú  együttműködési keretmegállapodás, amelyben az üzleti rendezvényágazat fenntartható fejlesztése érdekében az MTÜ és MTSZA mellett a főváros is részt vett. Elhangzott, hogy hamarosan új sales igazgató csatlakozik az MKI csapatához. A hollandiai Hágából érkező szakember feladata lesz, hogy kiterjedt kapcsolatrendszerével még inkább beemelje Budapestet a nemzetközi MICE-vérkeringésbe.A prezentáció fő témájaként ismertette az országos hatókörű kongresszusi irodák jövőbeni szerepének nemzetközi stratégiáját, amelyet az MKI a Nemzeti Kongresszusi Irodák Európai Stratégiai Szövetségének (SANCBE) többi 27 tagországi igazgatójával dolgozott ki. A teljes dokumentumot külön cikkben publikálják.

Az MKI megbízásából elkészült az első gazdasági hatáselemzés, amely a MICE-iparág közvetlen és tovagyűrűző hatásait foglalja össze a 2019-es adatok alapján. Hamarosan megosztják ezt az anyagot a szakmai közönséggel. Békefi Anna végezetül kiemelte, hogy az MKI legfőbb feladata, hogy hídszerepet vállaljon a helyi rendezvényipar és a globális piacok között.

Békefi Anna, a Magyar Kongresszusi Iroda ügyvezető igazgatója

Fotó: turizmus.com

9:36

Szégner Zsuzsa, a Visit Hungary megbízott vezetője gratulált a Turizmus Kft.-nek, amiért maximális körültekintéssel végezték a rendezvény biztonságos megszervezését. A szakember felidézte, hogy a WTTC friss kutatása szerint az üzleti turizmus visszaépülése Európában gyorsabb lehet, mint globálisan, ennek ellenére csak 2024-re érhetjük el a 2019-es szintet. Elmondta, hogy a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában lefektetett célok megvalósítása, Prága turisztikai teljesítményének elérése, Bécs eredményének megközelítése továbbra is napirenden van.

Megemlítette, hogy az üzleti turizmus biztonságos újraindulásának egyik kulcseleme volt a Magyar Kongresszusi Irodával közösen létrehozott munkacsoport által kidolgozott Health and Safety Guideline.

Emlékeztetett arra, hogy a Visit Hungary az EIBTM előestéjén workshopot szervez Barcelonában, amelyre a társkiállítói helyek már beteltek. Ugyanakkor rendkívüli az érdeklődés Magyarország iránt, ezt jelzi, hogy az ASTA jövő márciusi folyami hajózási expóra rekordidő alatt beteltek a helyek. A hozzánk érkező 500 amerikai résztvevő pre- és poszttúrák keretében ismerkedhet meg Budapesttel és az ország egyéb látnivalóival.

Szégner Zsuzsa, a Visit Hungary megbízott vezetője

Fotó: turizmus.com

9:32

A Turizmus Kft. ügyvezető igazgatója, Gál Pál Zoltán köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a MICE Business Dayt minden évben új helyszínen rendezi meg a társaság, az külön öröm, hogy a tavaly kényszerűségből a digitális térben lezajlott esemény után újra élőben lehet találkozni egy ilyen csodálatos, gyönyörű helyszínen. „Amikor beléptem ebbe a terembe, az olyan érzés volt, mintha új autóba ültem volna be” – mondta Gál Pál Zoltán.

Az ügyvezető hozzátette, hogy a rendezvény nem jöhetett volna létre a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Magyar Kongresszusi Iroda támogatása nélkül. Mint mondta, a program a külföldi hosted buyerek számára már két nappal ezelőtt elkezdődött.70 kiállító – akik közül 15 külföldi – és 200 vásárló vesz részt a rendezvényen, s a nap folyamán 750 tárgyalás zajlik le a kiállítók és a vásárlók között.Végezetül felhívta a figyelmet a kiadó három új kiadványára, amelyek a mai naptól érhetők el az olvasók számára: a Turizmus.com Magazin CheckINN Up digitális különszámára, a Business Traveller őszi számára, valamint a Turizmus.com Magazin novemberi lapszámára.

Gál Pál Zoltán, a Turizmus Kft. ügyvezető igazgatója köszönti a résztvevőket

Fotó: turizmus.com

9:30

Elsőként Kenderesy Nadin, a szervező Turizmus Kft. PR- és rendezvényigazgatója köszöntötte a szakmai fórum résztvevőit. Kiemelte, hogy az idei, immár hetedik MICE Business Day ismét élőben kerül megrendezésre, és a kapcsolatépítés fontosságát az is jelzi, hogy a szervezők minden szakmai szervezet lelkes támogatását élvezhették.

Mint elmondta, a szakmai fórum után kerül sor a személyes tárgyalásokra, közben a résztvevők a Hungexpo gasztrokínálatát is megismerhetik közelebbről, egy üzleti ebéd keretében.

Kenderesy Nadin, a Turizmus Kft. PR- és rendezvényigazgatója ezúttal műsorvezetőként állt a színpadon

Fotó: turizmus.com