Először látogatható a velencei Régi Prokurátus épülete

Forrás: turizmus.com

 2022. április 12. 12:23

Közel ötéves, intenzív restaurációs munkálatokat követően, amit a neves építész, Sir David Chipperfield vezetett, megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt Velence egyik leghíresebb látványossága, a Procuratie Vecchie (Régi Prokurátus) épülete.

Röviddel 1831-es trieszti megalakulása után a Generali megjelent Velencében is, a Procuratie Vecchie épületében. A város és a biztosító története üzleti és történelmi szempontból is összeforrt, sőt még logójuk is azonos: Szent Márk szárnyas oroszlánja. Az évek során a Procuratie Vecchie teljes mértékben a biztosítótársaság tulajdonába került, mely új célt álmodott az épületnek: az ikonikus ingatlant úgy teszi a nyüzsgő és lüktető Velence elválaszthatatlan részévé, hogy abban biztosít helyet globális társadalmi felelősségvállalási mozgalmának.

A nagyközönség számára most először látogatható, több mint 500 éves épület, mely a Szent Márk tér teljes északi oldalát meghatározza, mostantól a The Human Safety Netnek ad otthont.

A The Human Safety Net ma már a világ 23 országában tevékenykedik a hátrányos helyzetű csoportok és a helyi közösségek támogatása érdekében önkéntesek és partnerszervezetek közreműködésével.

Az épület harmadik emeletén kapott helyet a „Lehetőségek világa” című kiállítás, amit Orna Cohen, a Dialogue Social Enterprise kurátora készített. A tárlat személyre szabott élményt nyújt a látogatóknak a The Human Safety Net céljáról és hátrányos helyzetű emberekkel 23 országban végzett munkájáról.

Az épület másik végében található a „The Hall”: egy új, modern előadóterem, amely nemzetközi, fenntarthatósági eseményeknek ad otthont. Illetve olyan témáknak is, amelyeken a The Human Safety Net is dolgozik: kora-gyermekkori fejlesztés, nevelés, társadalmi hatás, befogadás és társadalmi szerepvállalás.

Az épület harmadik emeletének szívében található a „The Hub”, egy közös munkatér, ahol a The Human Safety Net közösségei, civil szervezeti partnereik, a program kedvezményezettjei és önkéntesek találkozhatnak.

procuratie

A több mint 500 éves épület mostantól a The Human Safety Netnek ad otthont

Fotó: Alessandra_Chemollo/Generali


Az új főlépcső ad otthont Edoardo Tresoldi olasz szobrász installációjának. Az épületben Generali irodák, valamint helyi vállalkozások, kulturális intézmények és alapítványok is helyet kapnak. A projekt az olasz kulturális és turisztikai minisztérium védnöksége alatt áll.

Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatója kiemelte: „Ez a világhírű, ikonikus épület a mai napig, öt évszázad után is tükrözi a prokurátorok egyik eredeti küldetését: a rászorulók segítését. Az épület, amely most már mindenki előtt nyitva áll, egyben azt a célt is támogatja, hogy Velence a fenntarthatóság globális fővárosává váljon.”

procuratie_123rf

Közel ötéves, intenzív restaurációs munkálatokat követően először látogatható az épület

Fotó: dietmarrauscher/123rf.com

A rekonstrukciót végző építésziroda vezetője, David Chipperfield hozzátette, hogy a "történelmi épület tereinek újragondolása és lépésről lépére történő rekonstrukciója rendkívül összetett, és egyben hálás kihívás volt, amely ismét megmutatta nekünk az építészet lenyűgöző erejét mind a fizikai megvalósítás mind pedig az együttműködési folyamat során. Izgatottan várjuk, hogy az épület újból megtalálja helyét a városban, támogatva a lüktető és innovatív Velencét.”