Először rendezi meg Hévíz a Tündérrózsa FolkFesztet

Forrás: turizmus.com

 2022. szeptember 19. 19:59

Első alkalommal rendezik meg Hévízen szeptember 23-24-én a Tündérrózsa FolkFeszt programsorozatot.

A kétnapos fesztivált pénteken 15.15-kor gyermek táncosok felvonulása nyitja meg, a programok a különböző életkorú gyerekek bemutatóival folytatódnak a Rákóczi utcában felállított színpadon, majd 18.30-kor az ÜSTökös Kompánia veszi birtokba a színpadot, hogy egy vidám, táncos, zenés, interaktív programmal szórakoztassa a közönséget. Az első estét végül Néptáncgála zárja, amelyen a Gyenes Néptánc Együttes és a Nagyváthy Néptáncegyüttes fergeteges műsorát láthatjuk. A közönség a szünetben egy rövidke divatbemutató keretében a táncosok ruháit, a különböző népviseleteket is megismerheti.

Szeptember 23-án és 24-én minden a néptáncról szól Hévízen

Fotó: Hévíz Város Önkormányzat

A programok szombaton a felnőtt táncosok fellépéseivel folytatódnak. Az ünnepélyes felvonulás után Fodor Mátyás nyitja meg Pergő Lépések című programjával a délutáni műsort. Az este során a táncos produkciók mellett sor kerül még egy népzenei kórusra és természetesen lesz össztánc is, amelybe akár a nézők is aktívan bekapcsolódhatnak majd.

A táncosokat mindkét napon a Re-Folk Zenekar kíséri élőben, a Rákóczi utcában pedig kézműves kirakodóvásárral is várják a vendégeket.