Első Magyar Drónfotó Pályázat

Forrás: turizmus.com

 2018. május 13. 13:54

Nyerj egy DJI Phantom 4 Pro Obsidian-t vagy egyéb értékes nyereményeket a legjobb drónfotóddal!
A fotópályázat célja, hogy évről-évre összekösse a drónfotós közösséget és a professzionális zsűri díjazza a legkreatívabb munkát. Egy olyan rangos megmérettetést akar elindítani, melyért érdemes egész évben dolgozni. Teszik mindezt azért, hogy egy igazán rangos és nívós díjban részesüljenek a legjobb hazai drónfotósok.
2018. a drónok, a drónfotózás forradalma lesz. Egyre több fotós kiegészítőjévé válnak a repülő eszközök, melyekkel teljesen új perspektívából tudják bemutatni adott témájukat. A MyactionCam csapata, a DJI termékek, többek között a kereskedelmi forgalomban kapható drónok magyarországi forgalmazója,  Kálló Péterrel, a hazai drónfotózás úttörőjével karöltve létrehozta a Magyar Drónfotó Pályázatot. Céljuk, hogy évről évre díjazzák és egy kiállítás keretében bemutassák ennek a műfajnak a legjobb hazai munkáit.

Kálló Péter egyik drónfotója

Fotó: turizmus.com

„Minden évben tavasszal szeretnénk megrendezni a fotópályázatot, és ősszel pedig drónvideó pályázatot hirdetünk, hiszen vitathatlan, hogy a drónok nem csak a fotózásban, hanem a filmkészítésben is egyedi perspektívát kínálnak. Nagyon nagy lehetőséget látok a pályázatban és azt szeretném, hogy évről évre egyre nagyobb nevet vívjon ki a fotósok között, mert aki követi a drónozás világát, az látja, hogy nem csak itthon, de külföldön is hatalmas teret hódított magának a pici repülő eszközök által kínált látványvilág” – mondta Kálló Péter, a pályázat védnöke.
„Örömmel álltunk a kezdeményezés mögé. 10 éve forgalmazzuk Magyarországon a piac legprofesszionálisabb termékeit, úgy tudjuk a legjobban megismerni vevőinket és igényeiket, ha személyes kapcsolatot alakítunk ki velünk.” – Damak Ferenc, MyactionCam.hu
A zsűri tagjai:
Kálló Péter, Csudai Sándor, Derencsényi István és Damak Ferenc
Nevezés: 2018. május 15-ig.
Zsűrizés: 2018. május 18.–2018. május 22.
Közönségszavazás zárása: 2018. május 28.
Eredményhirdetés, Kiállítás Megnyitó, Díjátadó: 2018. június 02.
A további információkat és híreket többek a pályázat oldalán ITT, vagy a pályázat Facebook-oldalán lehet követni.