Első világháborús kiállítás nyílt a Postamúzeumban

Forrás: turizmus.com

 2015. október 12. 15:14

Az I. világháború postatörténeti relikviái a Borzalmak tiport országútján címet viselő kiállítás keretében e nehéz négy év hétköznapjait tárják a látogató elé a Postamúzeumban. A hátország és a front elevenedik meg levelek, táviratok és csomagok formájában.

A Benczúr utcai Postamúzeum pénteken nyílt kiállításának megnyitóján Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója hangsúlyozta: ezek a fotók, képeslapok – köztük papír híján a nyírfakéregre vagy éppen olajfa kérgére írt üzenetek – tartották a lelket a szétszakított családok tagjai között. Több mint félezer postai alkalmazott odaveszett a frontokon.

Az időszakos kiállítás – a több ezer harctéri szolgálatra bevonult postai alkalmazott mellett – elsősorban a tábori postai és tartalék távírdai szolgálatra kiküldött dolgozóknak és a hazájukért életüket áldozó postásoknak kíván emléket állítani. Azt szeretné feleleveníteni – a rendezők szándéka szerint –, hogy a háború nehéz négy esztendeje alatt a Magyar Királyi Posta hogyan tudott gondoskodni az aktuális postai teendőkön túl a tábori postaforgalom ellátásáról és a bevonult személyzet pótlásáról.

 

A magyar postaszolgálat akkori magas szintű fejlettségét tanúsítja, hogy miközben ellátta a háború okozta pluszfeladatokat, az újítások és fejlesztések terén is élen járt. 1914-ben elkészült az első magyar rádióállomás, a csepeli rádiótávíró, 1917-től működik az 1912-ben felépült József Távbeszélő Központ, 1918-ban Budapest és Bécs között elindult az első repülőposta-járat.

A kiállítás korabeli műtárgyakkal, fényképekkel, dokumentumokkal, eddig soha ki nem állított hagyatékokkal és több tucatnyi tábori postai levelezőlappal enged betekintést az I. világháború történéseibe, a hadba vonult katonák apró örömeibe, az otthon maradt hozzátartozók gondjaiba.

A Postamúzeum szakemberei sok ezer küldemény és tárgy közül válogatták ki a legjellemzőbbeket és legkülönlegesebbeket.