Enyhülni látszik a járványhelyzet Csehországban

Forrás: MTI

 2020. november 10. 10:40

Enyhülni látszik a koronavírusjárvány-helyzet Csehországban, a laboratóriumi szűrések hétfőn 6048 újonnan azonosított koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami az elmúlt négy hét legalacsonyabb hétköznapi száma.

Múlt hétfőn 3200-al volt magasabb az igazolt fertőzések száma. Jelenleg több mint 155 ezer igazolt fertőzöttet tartanak nyilván Csehországban. A kórházakban mintegy 7800 személyt kezelnek, közülük 1200 állapota súlyos. Ezek a mutatók is az utóbbi napokban mérsékelten csökkennek vagy stagnálnak – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedden közzétett adatokból.

Csehországban jelenleg november 20-áig szükségállapot van érvényben

Fotó: 123rf.com

Hasonlóan csökkenni látszik a napi elhalálozások száma is. A járvány márciusi kirobbanása óta hétfő estig összesen 5074 személy halt meg a koronavírussal kapcsolatban. A hétfői elhalálozások száma egyelőre 95. Ez a szám azonban a pontosítások után mindig megemelkedik. Az elmúlt héten naponta 200 körül mozgott az elhalálozási szám.

Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint valószínűsíthető, hogy hatni kezdtek a két-három hete hozott óvintézkedések. A miniszter a közszolgálati rádióban azt mondta: óvatosnak kell lenni, s általában egy egész hét mutatóit érdemes csak értékelni. „Mindenesetre most nincs okunk tovább szigorítani az óvintézkedéseket, inkább arra van szükség, hogy előkészítsük a fokozatos és átgondolt enyhítéseket” – jelentette ki Blatny.

Csehországban jelenleg november 20-áig szükségállapot van érvényben, nagymértékben korlátozva van a szabad mozgás és a kereskedelem is. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények, éjjel pedig kijárási tilalom van érvényben.