Erdélyi fesztiválon mutatkozott be Nyíregyháza

Forrás: turizmus.com

 2018. július 18. 09:23

Első alkalommal látogatott el a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. a nagyszebeni Hungarikum Napokra - tájékoztatta lapunkat a szervezet.

Az immár hagyományosnak mondható erdélyi fesztiválon nem egyedül vett részt a TDM, hanem a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt-vel közösen mutatta be a város turisztikai attrakcióit.

A HÍD – Szebeni Magyar Egyesület nyári fesztiváljának meghatározó programja a gulyásfőző verseny, amelyre a fesztivál keretében került sor. Ezúttal rekordszámú – 38 – csapat nevezett be a versenyre, amely a többségi lakosság részéről is nagy érdeklődésnek örvendett.

Érdeklődők a nyíregyházi sátornál

Fotó: Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.

A nyíregyházi főzőcsapat a versenyen nem vett részt, de ízletes babgulyásuk  hamar elfogyott. A nyíregyházi csapattal tartott az állatpark tigrise is. Érdekesség, hogy a tavalyi év során a Nyíregyházi Állatparkból a nagyszebeni állatkerthez került két fiatal fehér tigris, akiknek a gondozója is kilátogatott a rendezvényre, s örömmel számolt be a tigrisek fejlődéséről.

A sátorban nagy sikert aratott a gyerekek körében a Lego-sarok, ami már hagyományosnak mondható a TDM kitelepülésein.  A felnőttek a híres szatmári pálinkával ismerkedhettek.

A helyiek közül sokak számára nem volt ismeretlen Nyíregyháza, többen jártak már a nyíregyházi állatparkban.

A folyamatos romániai megjelenésnek köszönhetően az elmúlt években dinamikusan nőtt a nyírségi megyeszékhelyen a Romániából érkező vendégek (25,62%-kal 2016-hoz viszonyítva) és az általuk eltöltött vendégéjszakák (7,98%-kal 2016-hoz viszonyítva) száma.

"A romániai turisták kedvelik állatparkunkat és fürdőnket, valamint Sóstógyógyfürdő hangulatát, s szívesen töltenek nálunk néhány napot" – tájékoztatta szerkesztőségünket Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

(X)