Drasztikusan korlátozzák a pekingi Tiltott Város látogatószámát

Forrás: MTI

 2020. május 02. 11:43

A korábban naponta 80 ezer érdeklődőt fogadó látványosság 5000 főre limitálta a látogatók napi számát.

Május 1-jén ismét megnyílt a látogatók előtt a pekingi Tiltott Város, miután a kínai főváros enyhítette az új koronavírus-járvány miatti készültségi fokozatot – írja a China Daily kínai pártlap.

Az egykor kínai császári palotaként működő Tiltott Város, amely korábban naponta 80 ezer érdeklődőt fogadott, a nagyobb tömörülések elkerülése érdekében 5000 főre limitálta a látogatók napi számát. Az UNESCO-világörökség Palotamúzeumban egyelőre csak a kültéri részek látogathatóak.

A városban működő parkok szintén megnyitották kapuikat, de csupán 30 százalékos kapacitáson működnek, és az érdeklődőknek előzetesen kell jegyet váltaniuk az interneten. A látogatóhelyekre – csakúgy, mint a vendéglátóhelyekre, bevásárlóközpontokba, vagy a tömegközlekedési eszközökre – változatlanul csak testhőmérséklet-ellenőrzést követően lehet belépni, a védőmaszkok viselete pedig szintén továbbra is kötelező. Számos parkban hangszórókon lejátszott üzenetekkel emlékeztetik a látogatókat az óvintézkedések – egyebek mellett az emberek közötti megfelelő távolság – betartására.

A Tiltott Város

Fotó: 123rf

A China Daily szerint mostanra Kína látogatóhelyeinek mintegy 70 százaléka nyitott újra.

Pekingben a járvány miatti készültségi fokozat enyhítése egybeesik a május 1-je alkalmából tartott ötnapos munkaszünet kezdetével, amelyet hagyományosan sokan utazással vagy kirándulással töltenek. Idén azonban a korábbi évek utasforgalmának mindössze harmadára számítanak a szünet idején Kínában, ahol a belföldi utazást a sok helyen még érvényben lévő karanténelőírások is nehezítik. A Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön a Meituan Dianping kínai vezető e-kereskedelmi szolgáltató becslésére hivatkozva azt írta: az ötnapos munkaszünet alatt több mint 5 millióan vakációzhatnak majd Pekingben és környékén. A kínai fővárosba az ország a járvány szempontjából alacsony kockázatúnak ítélt területeiről érkezőknek a készültségi fokozat enyhítése folytán immár nem írnak elő 14 napos karantént, így sokak számára könnyen elérhető úti céllá vált Peking.

Kína szárazföldi részén csütörtökön újabb 12 embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel, ugyanakkor immár 16. napja nem jelentettek újabb halálesetet a járvánnyal összefüggésben. A hivatalos adatok szerint a koronavírus eddig összesen csaknem 83 ezer embert betegített meg és 4633 pácienssel végzett a szárazföldi Kínában.