Erősítik a kerékpáros turizmust a Hór-völgyében

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2018. január 29. 15:17

A megnyitása óta eltelt fél évtizedben mintegy 15 ezer vendéget fogadtak a cserépfalui Suba-lyuk Múzeumban és Látogatóközpontban.

A dél-borsodi település határában, a bükki Hór-völgy kapujában épített turisztikai központ különösen az elmúlt évben sok látogatóval büszkélkedhetett. Közöttük a magyarokon kívül spanyol, német, lengyel és olasz vendégek is érkeztek, akik közül többen a szervezett túrákon is részt vettek.

Csendes Péter polgármester elmondta, hogy 2017-ben hatszázezer forint idegenforgalmi bevételhez jutott az önkormányzat, ez az előző évi össze kétszeresét jelenti. A több funkciós látogatóközpont  turisztikai információs pontként is működik  és több szolgáltatást nyújt. Az elmúlt években hat Borsod-Abaúj-Zempléni és egy Heves megyei település összefogásával  konzorciumban - közös pályázati támogatással - különféle turisztikai fejlesztéseket valósítottak meg. Ezek egyikeként alakították ki  a cserépfalui látogatóközpontot, ahol komfortos feltételeket teremtettek a vendégeknek. Éttermet nyitottak, konferenciateremben várják a csoportokat, ajándékboltot, múzeumot működtetnek és kerékpárokat is kölcsönözhetnek az érkezők. A gyerekeknek pedig modern játszóteret nyitottak.

 

 

A látogatóközpont leglátványosabb része a múzeum, amelynek egyik kiállítótermében Cserépfalu és környéke geológiai kialakulását mutatják be. A látogatók megismerhetik a helyi szőlészet és borászat történetét, a kaptárkövek legendáját, valamint a környéken egyedülálló barlanglakásokat is. A második teremben viszont a falu közelében levő subalyuki barlangban az 1930-as években feltárt ősember leleteket állították ki. A múzeumi ismertetőt korszerű hangtechnikával biztosítják, több nyelven. Az írásos ismertetőt a  külföldi turisták angolul tanulmányozhatják, amelyet a jövőben németül is szeretnék közreadni.
Benson Attila, a Cserépfalu Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy a következő években még több vendéget szeretnék bevonzani a látogatóközpontba, ennek érdekében például egyre jobb minőségű kerékpárokat kínálnak kölcsönzésre. Sőt, már az idén kétkerekű túrákat is szerveznek, hogy a Hór-völgy értékeit még jobban megismertessék az érdeklődőkkel. A korábban megnyitott Ördögtorony tanösvény pedig gyalogos túrák keretében a bakancsos turistáknak kínál látnivalókat.

 

 

Cserépfalun egy vállalkozó két szafari-buszt működtet és egyszerre negyven vendéget szállít túrajáratokon helyben és a  környező községek - Cserépváralja, Bogács, Szomolya – nevezetességeinek bemutatására. Nemrég  Mezőkövesd, Cserépfalu, Bogács és Bükkzsérc önkormányzata közös konzorciumi pályázattal 1,7 milliárd forint támogatást nyertek el, hogy ezeket a településeket kerékpárúttal kössék össze. A tervezett húsz kilométeres fejlesztés várhatóan 2019-re valósul meg. A közös kerékpárút - a tervek szerint - Mezőkövesdről indul és Bükkzsérc lesz a végpontja, természetesen Cserépfalut is érintve.  Ettől a beruházástól a turizmus további fejlődését remélik a térségben.