Esélyünk lehet a Tour de France-rajt megrendezésére

Forrás: turizmus.com

 2022. július 24. 09:41

A Giro d'Italia itteni megrendezése kapcsán a világ legnagyobb körversenyét szervező cég képviselőjével megállapítottuk, hogy a Grande Partenza a Tour de France feltételeinek is megfelelt volna. Van opciónk rá, hogy ide csalogassuk a Tourt – nyilatkozta Princzinger Péter, az MKSZ elnöke.

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke a Figyelőnek adott interjút annak apropóján, hogy vasárnap zárul a Tour de France Párizsban.

Mint rámutatott, a Tour de France a kerékpáros versenyek között olyan, mint a Forma-1 a maga kategóriájában, „de pont a Giro d'Italia-szakaszok sikeres megrendezése kapcsán van esély rá, hogy pár éven belül idecsalogassuk a Tour de France-rajtot".

Kifejtette, a Giro-s öt nap hozadékaként itt tartózkodott a nemzetközi és az európai kerékpáros szövetség elnöke is, és megállapították, hogy a „magyar Giro" pont ugyanolyan volt, mintha Olaszországban rendezték volna meg. „A Tour de France-ot rendező cég, az ASO kereskedelmi vezetőjével pedig nyugtáztuk, hogy fekete-rózsaszín helyett fekete-sárga is lehetett volna a meghatározó színkombináció. Szakmailag, rendezési minőségben, biztonságban, megjelenésben a Giro Grande Partenza a Tour de France feltételeinek is megfelelt volna" – mondta Princzinger Péter a lapnak.

A Tour de France párizsi szakasza 2017-ben

Fotó: 123rf.com

Arra a kérdésre, hogy a Magyar Kerékpáros Szövetség milyen kerékpáros versenyek megrendezésében gondolkodik a közeljövőben, elmondta: „Amit biztosan akarunk csinálni, az egy Giro Granfondo, ami a félprofiknak és amatőröknek szól. Azt pedig látjuk, hogy rohamosan terjed a gravel. Ez az a bringázási forma, amely alapvetően terepen zajlik, de az országúti versenykerékpárra hasonlít. Simán megpályázhatunk egy gravel vb-t 2025-re, vagy 2026-ra. Közben van fantázia a BMX freestyle-ban is, például a Hősök terén. Nem is beszélve a V4-s versenyről."

Mérleget vonva a Magyar Kerékpáros Szövetség elmúlt négy évéről, látványos javulásról számolt be az infrastruktúrális fejlesztések, a sportágazat berobbanása és a kommunikációjuk terén. "Amennyiben megnézzük, hogy hová jutottunk el az elmúlt négy-öt év leforgása, akár a sporteredményeket, akár az országmarketinget tekintve (...) pozitív az összhatás!" – fogalmazott az elnök.