Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezejének virágzása alkalmából április 27-én Babócsán.
A szervező Babócsáért Egyesület a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a látogatók ezreit vonzó egynapos fesztivál programjai között lesz játszóház, végvári forgatag, íjászat, kézműves vásár, főzőverseny, táncelőadás és több koncert is.
![]() |
| Virágzó nárciszmező a Basa-kertben |
| Fotó: babocsa.hu |
A település honlapja szerint a rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején 13 hektáros területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére.
Azóta évszázadokon át minden tavasszal csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.

