Év végére teljesen megújul Pécs egyik jelképe

Forrás: MTI

 2020. június 09. 10:39

Az ütemterv szerint halad a pécsi székesegyház tavaly ősz óta zajló, kormányzati támogatásból megvalósuló belső felújítása, ezért a bazilika épületét egyelőre továbbra sem látogathatják a hívek és a turisták.

Az épület belső felújítása 2019 szeptembere óta folyamatos, viszont a munkavégzés érdekében, emellett a járványveszély miatt az elmúlt hónapokban több alkalommal is be kellett zárni a templomot a látogatók és a liturgikus események előtt.

A székesegyház korábbi években végzett külső felújítása, majd a Dóm tér megújítása, teljes burkolatcseréje után a templombelső renoválása zajlik jelenleg, a munka az év végéig tart.

A templombelső teljes renoválása az év végéig tart

Fotó: 123rf.com

A fejlesztések márciusban újabb fázishoz érkeztek, a restaurálási, felújítási munkálatok a járvány ellenére sem álltak le. A szakemberek a templomtérben, az altemplomban, a kápolnákban és további helyiségekben dolgoznak.

Mivel azonban az egyes modernizálási folyamatok összefüggésben állnak egymással, még teljesen kész területek nincsenek, így a templom mind a hívek, mind a turisták előtt továbbra is zárva tart.

A felújítás alatt álló pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház főhajója

Fotó: MTI / Sóki Tamás

Eddig mindenhol elkészült a fűtésrendszer korszerűsítése, valamint a Mária-kápolnában, a Szent Mór-kápolnában és a sekrestyében befejeződött a falak restaurálása. A padok beszerelése a legtöbb helyiségben folyamatos, míg több csillár renoválása is befejeződött. A szószék restaurálása megkezdődött és zajlik a déli mellékhajó felújítása, valamint a nyugati kapu renoválása.

A szentmiséket továbbra is a Széchenyi téri dzsámiban, azaz a Belvárosi Templomban tartják, de vasárnap tíz órakor és este hatkor a székesegyház előtti Dóm téren is lesznek ilyen alkalmak.


A rovat belföldi turisztikai híreinek megjelenését a SZÉP-kártya szponzorálja.