Ezek a Balaton Kék Hullám Zászlós strandjai

Forrás: turizmus.com

 2019. július 05. 15:31

A Balatoni Szövetség 2019-ben is meghirdette a Kék Hullám Zászló strandminősítést, melyre ezúttal 35 strand nevezett.

Több olyan strand is megmérettette magát, amely eddig még nem vett részt a minősítésben, illetve van néhány olyan is, amelyik idén – a jelenleg is folyó felújítási, fejlesztési munkálatok miatt – kimarad a versenyből.

A helyszíni bejárások június harmadik hetében zajlottak az értékelésbe bevont partnerek, szervezetek képviselőinek részvételével.

A Balatoni Szövetség képviselőin kívül a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának munkatársai helyszíneltek még a strandokon. Segítette az értékelést a Kerékpáros Magyarország Szövetség képviselője, aki a kerékpárosok számára fontos szempontokat figyelte a strandokon – adja hírül a Balatoni Szövetség.

Idén négy különdíjat osztottak ki: a Balaton Legjobb Szabad Strandja, a Balaton Családbarát Strandja, a Balaton Kerékpáros-barát Strandja, valamint a Balaton Legsportosabb Strandja.

A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát.

Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, de a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyelnek. Vizsgálták a strandi vendéglátóhelyek kínálatát és egyéb szolgáltatásokat (wifi, értékmegőrző stb.).

Idén – az elmúlt évekhez hasonlóan – újra egytől öt csillagig kaptak értékelést a nevezett strandok, ezzel is jelezve a fürdőhely színvonalát.

A három Balaton parti megye: Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy – a minősítés során kiemelkedően szereplő – megyéjükben fekvő strand számára.

Az ötcsillagos Csopak Községi Strand a Balaton Turizmus Szövetség különdíját kapta

Fotó: strand.csopak.hu

 

Különdíjak:

A minősítés során legtöbb pontszámot elért strand idén a Csopak Községi Strand lett, mely a Balaton Turizmus Szövetség különdíját kapta.

A Balaton Családbarát Strandja 2019. címet idén a gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el.

A Balaton Legsportosabb Strandja 2019-ben az Ábrahámhegy Községi Strand lett.

A Balaton Kerékpáros-barát Strandja 2019-ben a vonyarcvashegyi Lido Strand.

A Balaton Legjobb Szabad Strandja 2019. cím a balatonboglári Platán Strandra került.

 

A megyei különdíjasok:

A Somogy Megyei Önkormányzat különdíját a balatonföldvári Keleti Strand kapta.

A Veszprém Megyei Önkormányzat különdíja a szigligeti Községi Strandhoz került.

A Zala Megyei Önkormányzat különdíját a keszthelyi Városi Strand kapta.

 

Ötcsillagos strandok:

Alsóörs Községi Strand

Badacsonytomaj Városi Strand

Balatonakali Községi Strand

Balatonalmádi Wesselényi Strand

Balatonberény Községi Strand

Balatonboglár Platán Strand

Balatonföldvár Keleti Strand

Balatonfüred Esterházy strand

Balatonfüred Kisfaludy strand

Balatongyörök Községi strand

Balatonlelle Napfény Strand

Csopak Községi strand

Gyenesdiás Diási Játékstrand

Keszthely Városi strand

Szigliget Községi strandfürdő

Vonyarcvashegy Lidó strand

 

Négycsillagos strandok:

Ábrahámhegy Községi Strand

Balatonederics Zöld Hullám Strand

Balatonföldvár Nyugati Strand

Balatonmáriafűrdő Központi Fizető strand

Balatonszárszó Mikszáth utcai Központi Strand

Balatonudvari Fövenyesi strand

Balatonudvari Községi strand

Fonyód, Panoráma strand

Gyenesdiás Lido Strand

Keszthely Libás strand

Siófoki Nagystrand

Révfülöp Császtai strand

Zamárdi Nagy strand

Zánka Községi Strand

 

Háromcsillagos strandok:

Balatonfüred Camping (Széchenyi Strandfürdő)

Balatonfűzfő Fövenyfürdő

Balatonfűzfő Tobruk strand

Keszthely Helikon strand

Révfülöp Szigeti strand