Ezerfős biztonsági személyzet a Balaton Soundon

Forrás: MTI

 2017. július 05. 17:18

Mintegy 170 ezer látogatót várnak a vasárnap záruló Balaton Soundra Zamárdiba, ahol mintegy száz nemzetközi sztár ad koncertet, de kiemelten figyelnek a biztonságra is.

Fülöp Zoltán a rendezvény fesztiváligazgatója a szerdai nyitás előtti sajtóbejáráson kiemelte: csaknem húsz helyszínen több mint háromszáz fellépő – köztük mintegy száz nemzetközi sztár – ad koncertet az elektronikus zenei fesztivál öt napja alatt. Hozzátette: a világ legjobb húsz dj-je közül hetet sikerült elhozni a Balaton Soundra.

Lobenwein Norbert főszervező hangsúlyozta, hogy azokban a műfajokban, ahol a Balaton Sound etalonnak számít, a legnagyobb fellépőket hozzák el Magyarországra. Kygo most először lép fel hazánkban, pótolja tavaly elmaradt koncertjét Robin Schulz, de Tiesto, Hardwell vagy Armin van Buuren neve is ismerősen cseng a műfajt kedvelők számára.

Az idei Balaton Soundon kiemelten ügyelnek a szervezők a biztonságra. Fülöp Zoltán elmondta: csaknem ezer fős biztonsági személyzet dolgozik a fesztivál öt napja alatt, a környező utcákban a behajtást és a parkolást is megtiltották. A fesztivál területét a biztonsági szolgálat lezárta, a beléptetésnél pedig a karszalaghoz arcképes igazolványt rendelnek, az adatbázis össze van kötve a rendvédelmi szervek adatbázisával, így ki tudják szűrni a körözött személyeket.

A szórakozók biztonságát szolgálja egy egészségügyi bázis is, ahol százötven fős személyzet dolgozik több esetkocsival. Együttműködnek a siófoki kórházzal is, ahol külön részleggel készülnek az ilyenkor előforduló fesztiválbalesetek ellátására - mondta a fesztiváligazgató.

Az idei Balaton Soundon kiemelten ügyelnek a szervezők a biztonságra

 

A zamárdi szabadstrand 25 hektáros területén csaknem 3 ezer négyzetméternyi színpadfelület épült fel, amelyek közül a legnagyobb a 140 tonnás, 20 méter magas, 1200 négyzetméteres nagyszínpad. A mintegy 6 ezer négyzetméteres Party Arénában tizenkétezer ember is bulizhat egyszerre. Megújult külsővel várja a szórakozókat a Jäger Aréna is, ahol a legtöbb magyar fellépő lesz hallható, például a Halott Pénz és a Wellhello is itt lép fel.

Újdonság idén az Elrow partisorozata, amely Ibiza, Madrid, London, Amszterdam és a Tomorrowland fesztivál után a Balaton Soundon a vízen kialakított stégen és vízparton is a hippikorszak dekorációjával, gólyalábasokkal, artistákkal várja a közönséget.