Ezer zsák szemét egy folyamkilométeren

Forrás: MTI

 2019. március 06. 13:00

Rekordmennyiségű szemetet szedtek össze a vízügyesek a Felső-Tiszán.

Több mint ezer zsák hulladékot szedtek össze a Felső-Tisza magyarországi szakaszának egy kilométerén - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: a vízügyi igazgatóságok lassan állandósuló problémája az árhullámokkal érkező és a hullámtereket elborító kommunális hulladék kezelése. Különösen sok PET palack érkezik a Felső-Tisza magyarországi szakaszára a Tiszán Ukrajna illetve a Szamoson, Krasznán Románia területéről.

Szemétfelhalmozódás a Latorca folyón Csapnál, ez a sok műanyag palack utána jórészt a Tiszán úszik lefelé

Fotó: wikipedia

A nagy mennyiségű hulladék minden évben jelentős kiadással járó munkát ad az érintett vízügyi igazgatóságoknak. A 2017.évi a jeges árvízzel érkező hulladék eltávolítására a nyíregyházi Vízügyi Igazgatóság 39 millió forintot költött. A szolnoki Vízügyi Igazgatóságnak pedig évente 12-14 millió forintba kerül ugyanez a munka.

Most a nyíregyházi vízügyesek az önkéntesekkel közösen csaknem egy kilométernyi szakaszt tisztítottak meg az elmúlt három napban. Az összegyűjtött PET palackokat Tiszaszalkára szállították. Itt szétválogatták az összegyűjtött 1340 zsák hulladékot és bálázták a PET palackokat. Az összegyűjtött hulladékot az orosi hulladéklerakóba vitték.

Az OVF kitért arra is, hogy a vízügyi ágazat a problémát új eszközökkel is kezeli. A Felső-Tiszán elkezdődött egy olyan rendszer kiépítése, amelyben a kijelölt beavatkozási helyszíneken parti létesítmények kialakítása mellett terelő uszály és gyűjtő hajó segítségével a kivezetett hulladékot a mederből gépekkel kiemelik, és a partra juttatják.

A hulladékot válogatás után szakcéghez viszik újrahasznosításra, illetve ártalmatlanításra. Ennek során a Tisza folyó három (Tivadar, Vásárosnamény, Aranyosapáti) és a Szamos folyó egy pontján, Olcsván lehetővé válik az úszó hulladék kiemelése és elszállítása - írta közleményében az OVF.