FATOSZ és TDM Szövetségi elnöki interjú a Kossuth Rádióban

 2014. április 14. 11:56

Közös interjún vett részt dr. Csizmadia László, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnöke, valamint Balogh Károly, a Magyar TDM Szövetség elnöke a Kossuth Rádióban.

Balogh Károly a Kossuth Rádió felkérésére április 10-én ismét részt vett az Ütköző c. műsorban, melyben a meghívott szakemberek a turizmus elmúlt évekbeli teljesítményét, valamint a szükséges és lehetséges turizmusfejlesztési irányokat vitatták meg.

Az eredetileg Horváth Gergely MT Zrt. vezérigazgató helyettesnek szánt részvételi lehetőséggel annak visszamondása miatt Dr. Csizmadia László FATOSZ elnök élt.

A beszélgetés a 2014. év publikus vendégforgalmi adatainak ismertetésével kezdődött, mellyel kapcsolatban a pozitív tendencia elismerése mellett Balogh Károly rámutatott a forgalomnövekedés ellentmondásaira és árnyoldalaira, hiszen a vendégkör átstrukturálódása mellett, - a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elemzése alapján, - az átlag szobaárral (55€) hazánk a 30 vizsgált európai ország közül továbbra is az utolsó előtti, 29. helyen áll.

Dr. Csizmadia László elmondása szerint a falusi turizmusban a pozitív adatok leginkább a belföldi turizmusban meghatározó szerepet játszó SZÉP kártya-használatra vezethetők vissza. Kiemelte a továbbiakban a belföldi üdülési lehetőségeket, hiszen pihenni, regenerálódni itthon, illetve a Kárpát-medencében szinte minden igényt kielégítve lehet. A FATOSZ törekvése az ott lakók körében mintegy „belföldi" turisztikai desztinációként divatba hozni a Kárpát-medencét.

Balogh Károly - megerősítve a SZÉP kártya sikereit - felhívta arra a figyelmet, hogy a külföldi vendégforgalom 2/3-a Budapesten csapódik le. Fontos feladat elérni, hogy a turisták a magas színvonalú szolgáltatáskínálat, és ne az európai összehasonlításban alacsony árak miatt érkezzenek Magyarországra. A turizmusgazdaság teljesítményét nagyban meghatározza, hogy a turizmus fejlődése jórészt spontán folyamatok eredménye, nincs versenyképes rendszerbe foglalva.

Dr. Csizmadia László - megerősítve Balogh Károly szavait – beszámolt arról, hogy a falusi turizmusban 80-20%-os belföldi-külföldi vendégarány tapasztalható, és rámutatott a környező országok szerepének fontosságára, mondván, hogy mindenkor onnan várható a legtöbb turista, és ez már a falusi turizmusban is megfigyelhető. Megemlítette az Európai Calypso projektet, aminek kifejezetten az a célja, hogy a magyar- lengyel turizmust kölcsönösen fejlesszük.

Felmerült a kérdés, lehet-e Budapest kapu Magyarországra?

Balogh Károly szerint a magyar turizmust egyáltalán nem megoldás önmagában Budapestre építeni, illetve Budapest – és a Balaton - tekintetében továbbra is megválaszolatlan a kérdés, hogy egyáltalán ki ma a kompetens felelős legjelentősebb desztinációink turizmusáért. Amellett, hogy a Balaton mára szinte elvesztette külföldi vendégeit, örvendetes, hogy a belföldi vendégek kezdik újra felfedezni a régiót, melyben a tó körüli TDM-szervezetek, így az elsőként megalakult regionális TDM szervezet, a Balaton Turizmus Szövetség kiemelt szerepet játszanak.

Dr. Csizmadia László – egyetértve Balogh Károllyal - többek között kiemelte a turizmus gazdasági, közvetlenül mérhető hasznosságán túl az ágazat társadalmi értékét is. Ez különösen jellemző a falusi turizmus esetében, ahol nem annyira a bevételek nagysága a társadalmi érték, hanem inkább a tény, hogy a vidéki emberek megélhetési lehetőségei, helyben maradása, lokálpatriotizmusuk erősödhet. Azt is mondhatjuk, hogy a városi és a vidéki emberek újra egymásra találhatnak...

Balogh Károly a Kárpát-medencében való gondolkodásban rejlő potenciálon túl megerősítette, hogy Magyarország turisztikai lehetőségei rendkívüliek, és egyben szinte tökéletesen kihasználatlanok. A turizmus jogszabályi hátterének megteremtésével, a területekre lebontott kompetenciák letisztázásával és a hozzájuk rendelt források meghatározásával a turizmus szektor a mostaninál lényegesen jelentősebb nemzetgazdasági hatást érhetne el.

A szövetségi vezetők megfogalmazták, fontos, hogy a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepció elfogadása után a készülő turizmus törvényben a fogalmak és a feladatok is letisztázásra kerüljenek. A jövővel kapcsolatban reménykedésre adhat okot a turisztikai helyettes államtitkárság aktív működése, így az elkövetkező EU ciklus során megvalósulhat a turizmus életszerű szakigazgatatási szervezetének alulról történő kiépítése – amelyben a helyi, kistérségi, megyei és regionális szereplők egyaránt meghatározó szerepet játszanak. Divatos kifejezéssel élve megvalósulhat a turisztikai rendszerváltás.

A világörökségi helyszínekkel kapcsolatban Balogh Károly megjegyezte, hogy a lehetőségeink adottak, és ha meglesz minden szakterületeknek, turisztikai folyamatnak a szakmailag is kompetens, felelős gazdája a megfelelő forrásokkal, akkor az, magával hozza a megoldást is.

Dr. Csizmadia László kiemelte, hogy a világörökségeink, nemzeti parkjaink, emlékhelyeink, vallási- és gasztronómiai rendezvényeink, fesztiváljaink, kreatív kulturális kínálatunk, folklór hagyományaink, s még folytathatnánk hosszan a sort - jó alapot biztosítanak a kulturális turizmus növekedéséhez, ami világszerte tapasztalható tendencia. Ebben a magyar vidéknek, falvaknak a jövőben még nagyobb szerepe lehet, amit a Szövetség igyekszik a http://www.falusiturizmus.hu/ és a http://videkjaro.hu/ honlapjaikon széles körben propagálni.

A teljes beszélgetés az alábbi linken hallgatható vissza:

http://www.mediaklikk.hu/mediatar/

Ütköző: 2014. április 10. 12:30