Fejedelmi kincstárral gazdagodott Hajdúszoboszló
Forrás: turizmus.com
2021. július 06. 10:54
Az új múzeumegység a hajdúkat Szoboszlóra telepítő, és a magyarság egyetlen győztes szabadságharcát vezető Bocskai István erdélyi fejedelemnek állít emléket – tájékoztatott a Bocskai Múzeum.Az új kiállításban többek között megtekinthető az uralkodó koronájának és jogarának hiteles másolata is. A turisztikai szenzációt jelentő fejlesztés egy hétéves, 160 millió forintból megvalósuló projekt eredménye. A fejlesztés során közel százan dolgoztak azon, hogy felépüljön a múzeum új, 200 négyzetméteres épületszárnya és a fejedelem kincseit bemutató kiállítás.
![]() |
A Bocskai-koronamásolat, valamint Bocskai István erdélyi fejedelem és Halasi Fekete Péter hajdúkapitány élethű viaszszobra |
Fotó: Bocskai István Múzeum |
Nemzetközi kultúrdiplomáciai sikernek számít, hogy olyan európai hírű intézmény, mint a bécsi Kunsthistorisches Museum, engedélyezte a Bocskai István Múzeum számára a műkincsek lemásolását. A koronamásolatot Takács József ötvös mester, gemmológus vezetésével az ötvös szakma különböző területeit képviselő 20 szakember több mint két évig készítette. A Bocskai-korona, a „Hajdúk Szent Koronája” igazi misztikus tárgy: bizánci, török, vagy perzsaműhelyben is készülhetett és ez az egyetlen korona, amellyel erdélyi fejedelmet magyar királlyá koronáztak. 1610-ben a Fejedelmi Kincstár tartalmát, Bocskai István erdélyi fejedelem és Halasi Fekete Péter hajdúkapitány élethű viaszszobrával együtt Bécsbe vitették. Eredetije ma is ott található, bár mind a magyar, mind a román állam máig a saját tulajdonának tartja.
Így készült a Bocskai-koronamásolat:
A Bocskai-korona és jogar hites másolatát bemutató új állandó kiállítás minden héten keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között tekinthető meg. A belépőjeggyel a Fejedelmi Kincstáron kívül megtekinthető a megújult retró-kiállítás, a nemzetközi modern művészeti tárlat, az állandó néprajzi és helytörténeti kiállítás is.
A projekt Hajdúszoboszló Város Önkormányzata, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Bocskai István Múzeum együttműködésében, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programtámogatásával valósult meg.