Felgyújtotta a kisvárdai várat, letartóztatták a rongálót

Forrás: MTI/turizmus.com

 2022. július 22. 12:33

Elrendelte a Kisvárdai Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a hét elején a gyanú szerint felgyújtotta a kisvárdai várat – közölte a Nyíregyházi Törvényszék.

Azt írták, hogy a férfi hétfő éjjel, 23 óra körül megjelent a Kisvárdán található, jelenleg felújítás alatt álló, műemlékvédelem hatálya alatt lévő várnál, és annak alagsorában hat különböző helyen tüzet gyújtott. Ezután felment az épület régi tornyába, ahol gyúlékony anyagot öntött szét, majd meggyújtotta. A férfi a tetőn is megpróbált tüzet gyújtani, de ez nem sikerült neki. A gyújtogatással a gyanúsított csaknem ötvenmillió forintos kárt okozott.Közölték azt is, hogy a férfi büntetett előéletű, tettét rövid idővel a korábbi elítélése után követte el. Mivel a bíróság szerint fennáll a veszélye annak, hogy a szabadlábra helyezése esetén folytatná a tettét vagy újabb bűncselekményt követne el, esetleg elszökne, elrejtőzne a hatóságok elől, elrendelték a letartóztatását.

A végzés nem végleges, az ügyészség tudomásul vette, de a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be a döntés ellen – áll a közleményben.

Kisvárda polgármestere, Leleszi Tibor közösségi oldalán több képet is megosztott a gyújtogatás másnapján a károkról.

 

A kisvárdai várat 1465–1479 között építették. Korábban beszámoltunk róla, hogy másfél milliárd forintból újul meg a műemlék a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretén belül. Ennek eredményeként a vár kiállításoknak is teret ad majd, valamint kialakítanak egy belső színpadot is, mintegy 350 férőhelyes nézőtérrel.

(Borítókép: Leleszi Tibor Facebook-oldala)