Felhőkarcoló-építési tervek miatt bírálják Prágát

Forrás: MTI

 2019. március 31. 12:57

A veszélyeztetett világörökségek listájára kerülhet Prága az UNESCO nemrég kezdődött vizsgálata alapján.

A cseh főváros vezetése a történelmi városközponttól délre eső Pankrác negyedben engedélyezte több felhőkarcoló építését.
Az MTI a Právo című napilapra hivatkozva számol be arról, hogy Prágát ezzel kapcsolatban éles bírálatok érik. A múlt héten Csehországban jártak az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) szakértői, akik azt vizsgálták, hogyan védi Prága vezetése a város történelmi központját, illetve, hogy az megfelel-e továbbra is az UNESCO világörökségi listáján való nyilvántartásnak.
A szakértők most jelentést dolgoznak ki prágai tapasztalataikról, amely az ICOMOS cseh nemzeti központja szerint 2020-ban kerül az illetékes bizottság elé.

„A jelentés alapján az UNESCO megvizsgálja, esetleg felvegye-e Prágát a veszélyeztetett világörökségi listára" – nyilatkozta Josef Stulc, az ICOMOS cseh nemzeti központjának alelnöke újságíróknak. Stulc szerint most még korai arról beszélni, milyen véleményt fogalmaznak meg a Prágában járt szakértők.

 

Prága óvárosa 1992-ben került fel a világörökségi listára

Fotó: Pixabay

"Feltételezhető, hogy a felhőkarcoló-építési tervek, valamint az UNESCO korábbi figyelmeztetéseinek mellőzése miatt szigorodni fognak azok a feltételek, amelyek teljesítése alapján a prágai műemlékek, köztük a történelmi városközpont szerepelhetnek a világörökségi listán" – állítja a műemlékvédelemmel foglakozó Arnika cseh civil szervezet szombati közleményében.
A Právo úgy tudja: az UNESCO az elmúlt években többször bírálta Prágát a tervezett felhőkarcolók miatt. A lap szerint a cseh főváros vezetése korábban nem vette figyelembe a bírálatokat, és csak diplomáciai nyomásra volt hajlandó engedélyezni a szakértők prágai vizsgálatait. Szakértők szerint a pankráci felhőkarcolók legfeljebb 70 méter magasak lehetnek, hogy ne veszélyeztessék a belváros panorámáját. Ugyanakkor tény, hogy a például már majdnem elkészült Tower nevű épület magassága 104 méter. Hasonlóan magas épületeket terveztek a Pankrác melletti Kavcí hory és a központ melletti Zizkov negyedben is.
Az Arnika szerint súlyos probléma, hogy a cseh fővárosban hiányzanak az új építkezéseket megfelelő módon szabályozó komplex előírások, amelyek figyelembe vennék a történelmi műemlékek védelmét is. A kiszivárgott értesülések szerint az új városfejlesztési koncepció magas, illetve nagy tömegű épületek felépítését engedélyezné a belvárosban is. Prága önkormányzata eddig a bírálatokat általában visszautasította és alaptalannak minősítette, s azzal érvel, hogy az elképzelésekről jelenleg még csak folyik a vita. A tavaly őszi önkormányzati választásokon hatalomra került Zöldek azonban azt ígérik, hogy a felmerült problémákkal foglalkozni fognak.
Prága történelmi városközpontja, az Óváros 1992-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára.