Feltámadt Bakator legendája

Forrás: turizmus.com

 2019. március 25. 10:42

Az érmelléki borászok szép példáját adták annak, hogy összefogással újra a fejlődés útjára lehet állítani az egykori történelmi borvidéket.

Harmadik alkalommal rendeztek oltványosztást, hogy a Bakator nevű szőlőfajta ismét gyökeret verjen a történelmi borvidéken, amely a 17-18. században Debrecen szőlőskertje volt. Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere a rendezvényen elmondta, hogy ezzel a programmal, amelyet Debrecen városa és a Bihar Megyei Tanács, illetve a Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete is támogatott, sikerült visszaadni az identitását a borvidéknek. Idén már háromszorosára nőtt az oltványok száma, amelyből 5000 darabot Debrecen városa, 5000-et a Bihar Megyei Tanács ajánlott fel.

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte, hogy fontos küldetés, hogy támogassák Debrecen egykori borvidékének fejlődését. A történelmi Magyarországon Érmellék a harmadik legjelentősebb fehérboros vidéknek számított Tokaj és Balaton-felvidék után. Sok debreceni polgár vásárolt szőlőt már a XVII. században a városhoz legközelebb eső borvidéken, hiszen a jó érmelléki bor biztos megélhetést biztosított számukra. Ezek a tények ma is megmutatják a borvidék jelen pillanatban még szunnyadó potenciálját.

Idén már háromszorosára nőtt az oltványok száma

Fotó: turizmus.com

Az önkormányzat mostani adományával mintegy 2,5 hektáron teszi lehetővé a Bakator visszaörökítését. „Az érmelléki gazdáknak emellett magyar borászok segítségével folyamatosan képezniük kell magukat, hogy a mennyiségi gyarapodás mellett, a minőség is minél jobban érvényesüljön az itt készített borokban” – hangsúlyozta a polgármester.

Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke szerint az utóbbi években tovább erősödött a két megye közötti gazdasági és kulturális kapcsolat. Szép példája a kiváló együttműködésnek a közös oltványosztás, illetve az, hogy tavaly a Debreceni Virágkarnevál, Nagyváradot követően Bihardiószegre is megérkezett a színpompás virágkocsikkal. Reményét fejezte ki, hogy jövőre is újabb oltványokkal tovább segíthetik a helyi szőlészeket.