Kulturális foglalkoztató központ nyílik várhatóan 2020-ra a gyöngyösi zsinagógában, amelyre a tervek szerint másfél milliárd forintot költenek.

A korábbi hányatott sorsú, különleges, nagykupolás, bazilikarendszerű épületet a gyöngyösi zsidó hitközség vásárolta meg és a felújításához szükséges tervek is elkészültek - tájékoztatta szerkesztőségünket Weisz Péter, a helyi Bugát Pál Kórház menedzser főigazgatója,a Status Quo Ante zsidó hitközség vezetője.

Az elmúlt időszakban a zsinagóga környékét rendbe tették és jelenleg a közelében levő kis imaházat újítják fel, amelyet hamarosan be is fejeznek. Ez olyan szakrális hely lesz, ahol nemcsak a hitközösség tagjai, hanem az érdeklődő vendégek is gyakorolhatják vallásukat.

Építészeti különlegesség a nagykupolás gyöngyösi zsinagóga

Fotó: Mentusz Károly

A Baumhorn Lipót és veje Somogyi György által tervezett, 1930-ban létrehozott eklektikus stílusú, középkori és keleti elemekkel díszített zsinagóga Gyöngyös új turisztikai látványossága és a megbékélés háza lehet a jövőben.  A szakértők az elmúlt hónapokban a korábbi tervhez képest néhány módosítást tettek, amely hamarosan a kormány elé kerül és annak a kedvező támogatásában bíznak.

Az elképzelések szerint az - eredeti dokumentumok szerint - állítják helyre a zsinagógát, melynek a kupolája például törhetetlen hollóházi porcelánból készül. Emellett az egykori neves üvegfestő és mozaikművész Róth Miksa által megálmodott színes üvegek is kerülnek az épületbe, amelyek korábban kimaradtak.

A  zsinagóga egységet alkot a gyöngyösi zsidó temető felújításával is. Ez olyan kegyeleti hely, ahol emléket állítanak az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban, az I. és a II. világháborúban, valamint az 1919-es vörös terror idején elhunyt helybeli zsidó áldozatoknak. A hitközség arra törekszik, hogy a zsinagógában és a temetőben is megismertessék a fiatalokkal Gyöngyös korábbi történetének szereplőit és mártírjait.

Keleti elemekkel díszítették az épület homlokzatát

Fotó: Mentusz Károly

A leendő kulturális- és foglalkoztató központban állandó- és vándor kiállításokat, hangversenyeket is szerveznek, előadásokat tartanak és interaktív beszélgetéseket folytatnak a különböző csoportokkal. Az érdeklődőknek szeretnék bemutatni a a zsidó-keresztény együttélés jó példáit, amelyekkel egymás megbecsülésének és jobb megismerésének az ügyét szolgálhatják.

A teljes felújítás várhatóan  2020-ra fejeződik be és ezzel a zsinagóga újra Gyöngyös egyik ékessége lesz.  Egyébként a városban a Rákóczi-, a Táncsics- és a Vezekényi utca között levő háromezer négyzetméteres régi kórházi épületet is teljes egészében felújítják, ahol idős gondozási intézetet létesítenek. Itt alakítják ki az egykor Gyöngyösön nevelkedett és  mártírhalált halt Richter Gedeonnak,  az első magyarországi gyógyszer alapítójának a tiszteletére létrehozandó emlékházat is. Az épületet a gyáralapító hagyatékával rendezik majd be.

 

KAPCSOLÓDÓ

Új látványelemekkel fejlesztik a pincefalut Gyöngyöspatán

Közel 170 millió forintos pályázati támogatást nyert a gyöngyöspatai önkormányzat a híres történelmi pincefalu fejlesztésére és a szőlőtermelés hagyományainak erősítésére.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Jégkorszak és ősember a Mátra Múzeumban

Hamarosan jelentős fejlesztésbe kezdenek a Magyar Természettudományi Múzeum gyöngyösi Mátra Múzeumában. A modernizációra törekedve közel háromszáz millió forint pályázati támogatással új attrakciót, egy élményteret alakítanak ki. A beruházás újabb vonzerőt jelent majd a mátraaljai városnak.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Mi folyik itt Gyöngyösön? Nézze meg az ember!

A turizmus világnapján a Gyöngyös-Mátra TDM ingyenes városnéző túrákat szervezett Gyöngyösön. Nem csak a turistákra, de a környékbeli és helyi érdeklődőkre is számítottak.