Feszty Árpád festményeiből nyílt kiállítás Ópusztaszeren
Forrás: MTI/turizmus.com
2023. június 10. 10:56
A tárlat különleges, korábban ugyanis még nem rendeztek ekkora volumenű kiállítást Feszty Árpád műveiből. A helyszínválasztás is szimbolikus, hiszen Ópusztaszer a magyarság történelmének és identitástudatának egyik legfontosabb emlékhelye, a Nemzeti Történeti Emlékpark pedig már hosszú évek óta ad otthont Feszty Árpád leghíresebb festményének, a Magyarok bejövetele című körképnek - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a megnyitón.
Görbe Márk művészettörténész elmondta, Feszty Árpádot az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején mint zsáner- és tájképfestőt, történelmi munkák alkotóját tartották számon, s valamennyi területen kvalitásos művek kerültek ki kezei közül. Alkotásai közül a történetelem viharai során sok elpusztult, elkallódott vagy az ország határai kívülre került, így munkássága kevésbé ismert a nagyközönség előtt. A tárlaton mintegy harminc festmény látható, e műveket együtt még soha nem mutatták be, nyolc múzeum mellett többet közülük magángyűjtők kölcsönöztek a kiállításra.
![]() |
Görbe Márk művészettörténész (b) és Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója beszélget a Feszty Árpád életművét bemutató kiállítás megnyitóján |
Fotó: MTI/Rosta Tibor |
Feszty Árpád a 19. század végén divatos akadémizmus festője volt, de azt kevesen tudják, hogy a 20. század elején már az impresszionista tendenciák is hatottak rá. Ennek egyik jó példája az Aradon jelenleg is kiállított triptichonja, amelynek egyik vázlata is látható a tárlaton - mondta a kurátor.
Az októberig látható kiállítás megpróbál keresztmetszetet felmutatni Feszty Árpád munkásságáról néhány olyan alkotás is a közönség elé tárva, melyek a festő főművei közé tartoznak. Így látható a tárlaton Bánhidai csata nagy méretű vázlata és a Jeruzsálem fölött című kép is.