Film és tárlat Barcsay Jenő emlékére Hatvanban

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. január 28. 09:43

A Zagyva-parti városban február végéig látogathatják Barcsay Jenő, Kossuth- és Örökség-díjas festőművész emlékkiállítását.

A mester 30 évvel ezelőtt hunyt el. A mostani tárlat szervezői ebből az alkalomból arra törekedtek, hogy bemutassák életművét a Hatvani Integrált Könyvtár és Muzeális Gyűjteményben. „A múltból építkező jövő” című kiállítás alapját a múzeum tulajdonában levő tizenhat eredeti Barcsay alkotás adta, amelyet erre az alkalomra más intézmények közreműködésével néhánnyal ki is egészítettek. Két képet a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum, négyet pedig a Székesfehérvári Szent István Múzeum adott kölcsön a hatvaniaknak. Grafikákat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvár kőbányai könyvtára bocsátott a tárlat rendelkezésére, több tárgy és dokumentum pedig magángyűjtőktől származik.

A látogatók a Barcsay család életével is megismerkedhetnek

Fotó: Mentusz Károly

A kiállítás több érdekességet is tartalmaz. Így például bemutatják Barcsay Jenő 1953-ban kiadott Művészeti Anatómia című könyvét és az ehhez kapcsolódó tanulmány rajzokat, és a vendégek láthatják az anatómia-oktatást segítő csontokat és az adott emberi testrészekről készített pontos rajzokat is. Bemutatják a mester művészi alkotásaihoz használt eszközöket, például rajzpadokat, ecseteket, rajztáblákat és festő palettát is.

Az is különlegességnek számít, hogy a közönség nemcsak Barcsay Jenő életútjával, hanem az egykori erdélyi fejedelmet is adó család történetével is megismerkedhet. A kiállítást a megnyitása óta eltelt időszakban a helybelieken kívül, az ország különböző részeiből érkezett vendégek látogatták meg. A tárlat részeként bemutatták azt a filmet is, amelyet Halász Lajos operatőr-rendező készített a Kossuth-díjas művész életének fontosabb helyszíneiről.