Filmbuilding, az igazi moziélmény!

Forrás: turizmus.com

 2015. március 31. 11:36

Mindannyian mások vagyunk, mindannyian máshonnan jövünk, de a film szeretete közös. A Filmbuilding közel hoz a filmhez, a forgatás sajátos hangulatát adja át. Kamerák, fények, green screen, smink, jelmezek…

Nem lehet mindenki színész, de néhány dologra az ember ösztönösen reagál, és ilyenkor több, mint egy színész! Hitelesebb, mint egy színész. A Filmbuilding rendszere erre épít.

Ösztönös reakciókat hozunk ki az emberekből és ezt építjük bele a Filmbuilding filmjébe.

A kétórás forgatást szinte bárhol képesek vagyunk lebonyolítani. A résztvevők folyamatosan változó helyszíneken, különböző szerepekben, profi filmesek irányításával vesznek részt a programon. A csoport létszáma 20 és 200 fő között bármennyi lehet. Nagy létszámnál több kisebb csoport forgat, külön stábbal. A forgatás után másfél órán belül készül el a film, amit a helyszínen bemutatunk és online elérhetővé tesszük az egész csoport számára.


“A forgatásra szánt 1-2 óra így is nagyon hamar lepörög, viszont a stáb szerencsére már annyira profi, hogy az élethű jelmezek és fegyverek, na meg a zöld háttér nyújtotta végtelen lehetőségek miatt még a cég leglámpalázasabb gyakornokából is lehet pár másodperc erejéig magabiztos, izomkolosszus Schwarzenegger.”

Bárkiből lehet véres atlétatrikós Bruce Willis
Index.hu

Itt bemutatjuk a Dead Line c. akciófilm előzetesünket. A Filmbuilding program forgatásának élményéről itt beszélünk. A Dead Line forgatásának werk videóját pedig itt lehet megnézni.

“Leírhatom, mennyire nevettünk, amikor megláttuk a közülünk kiválasztott kommandóst, aki alig bírta ki röhögés nélkül az életveszélyes helyzetben való szereplést, vagy, hogy láttam magamat, mint túszt egy igazi, nagyszabású produkcióban, de nem lehet úgy elképzelni; ezt tényleg látni kell.”

Kipróbálnál egy filmforgatást élőben? Van egy tippünk.
mozi.hir24.hu

Ez a FILMBUILDING, az igazi moziélmény!

www.filmbuilding.eu
www.facebook.com/filmbuilding

A program részletes leírását itt kérheti.


(x)