Filmsorozat a Magyar Zarándokútról

Forrás: turizmus.com

 2016. március 01. 14:41

A Magyar Zarándokút látnivalóiról, fejlesztéseiről készült dokumentumfilmet is bemutatják a Cinema City MOM Parkban kedden kezdődött 2. Magyar Filmhéten.

A RegioFilm Stúdió 100 perces dokumentumfilmje az Esztergom–Máriagyűd között kijelölt 431 kilométeres – elágazásaival együtt 600 kilométeres – útvonalon mutatja be az ország legforgalmasabb zarándokútjának természeti, történelmi és szakrális értékeit, valamint azokat a fejlesztéseket, amelyeket zarándokszállások láncolatával, zarándokközpontok, témaparkok létesítésével, a kulturális örökséget mentő programjaikkal önkormányzatok, egyházak és civil szervezetek fűztek rá az útvonalra.

Tavaly 15 ezer vendégéjszakát töltöttek el a zarándokok a kettős sárga kereszttel jelölt Magyar Zarándokúton, amely határon átnyúló turisztikai együttműködésnek köszönhetően a horvátországi Nasiceig épült ki, s a tervek szerint épül tovább a bosznia-hercegovinai Medjugorjeig.

 

A magyar El Camino című film szerkesztő-rendezője, Szitnyai Jenő elmondta, a sorozat a Magyar Zarándokút legújabb, dunántúli kerékpáros szakaszának (Budapest-Biatorbágy-Felcsút-Csákvár-Székesfehérvár-Balatonfűzfő-Balatonalmádi-Tihany-Siófok-Ozora-Simontornya-Bogyiszló) bemutatásával folytatódik, amely a Duna-menti főnyomvonalhoz kapcsolódva bővíti a zarándokturizmus választékát.