Flow-élmények a wellness és golf birodalmában

Szerző: Joszkin Daniella

Forrás: turizmus.com

 2018. június 21. 15:00

Két kellemes napot tölthettünk el újságírók, bloggerek és vloggerek társaságában a teljes feltöltődés és kikapcsolódás jegyében az ország második legnagyobb fürdővárosaként számon tartott Bükfürdőn.

Az 55 éves múltra tekintő zöldellő környezetben a gyógyító víz ereje mellett ízelítőt kaphattunk a rekreációs, sportolási, játékos kalandozási lehetőségekből, valamint a helyi kulináris élvezetekből is.

Szálláshelyünk, a Greenfield Hotel Golf & Spa**** mellett elterülő, több mint 100 hektáros, Magyarország első 18 lyukú championship golfpálya gyakorló részén mi is kipróbálhattuk, milyen érzés ütőt ragadni. Wilheim István, kétszeres szlovák- és magyar bajnok golfozó, a klub junior programjáért felelős szakembere elmondta, hogy elsődleges céljuk az utánpótlás kinevelése mellett az, hogy szeretnék magát a golf szeretetét és űzését minél szélesebb körben elterjeszteni, és bebizonyítani, hogy ellentétben a sztereotípiákkal, ez nem kizárólag úri sport. Kedvező klubtagsági díjakkal és államilag támogatott néhány órás tréninggel várják a teljesen kezdőket is.

Golf lecke Wilheim Istvánnal

Fotó: turizmus.com

Bükfürdő nemcsak a felnőtteknek kínál stresszlevezető vagy adrenalin-fokozó lehetőségeket, hanem a kisebb gyerekek is szórakozásra lelhetnek a Napsugár Játszópark 1700 m² -es birodalmában, a nagyobbak és kihívást kedvelők pedig az országban látványát és kialakítását tekintve is egyedülálló, rendkívül biztonságos mászó és kalandpályáján, a Kristálytoronyban próbálhatják ki ügyességüket különféle nehézségi szinteken.

Napsugár játszópark - nem csak kicsiknek

Fotó: turizmus.com

A 3 szintes, 17 méter magas Kristálytorony kalandpálya egész délutános kikapcsolódást nyújt a kihívást kedvelőknek

Fotó: turizmus.com

Utunk következő állomása a Termelői Piac volt, ahol tavasztól őszig péntek délutánonként a helyi és környékbeli termelőktől vásárolhatjuk meg a „Bükfürdői Esszencia” védjeggyel ellátott kiváló minőségű, helyi alapanyagokból készült, tradicionális, házi készítésű szörpöket, lekvárokat, sajtokat, húskészítményeket és egyéb kézműves termékeket.

Házi szörpök a termelői piacon

Fotó: turizmus.com

Hamisítatlan, magyaros, négyfogásos vacsoránkat a Rigótanya Panzió és Étteremben fogyaszthattuk el élő cigányzene kíséretében. A kifogástalanul elkészített roston sült libamájat lecsóval és korongburgonyával biztos, hogy még jó ideig emlegetni fogjuk.

Felejthetetlen libamáj roston

Fotó: turizmus.com

A másnap reggelt napüdvözlő ászanákkal majd ayurvédikus reggeli falatkákkal indítottuk a Kneipp® és NordicWalking Parkban Barota Sándor az Axis Mundi Egyesület elnökének, és egyben a Hotel Piroska tulajdonosának vezetésével. Egyikünk sem volt még szabadtéri hatha jógán, különösen nem ilyen mesés, madárcsicsergéssel tarkított környezetben. Igazi flow-élmény volt, minden reggelnek így kellene indulni, feltöltődve, tele pozitív energiával. A park különlegessége, hogy a szabadtéri fitneszgépek és kerékpárút mellett különféle anyaggal borított, fél kilométer hosszú Kneipp® száraztaposó pályával rendelkezik, valamint itt gyakorolhatjuk az úgynevezett nordic-walkingot, vagyis az északi „botos” gyaloglást is.

Programunkat hol máshol is zárhattuk volna, mint a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumban. A 14 hektáron elterülő, 34 medencés fürdőkomplexum nem csak a gyógyulni vágyóknak nyújt szinte újjászületést a gyógyászati és rekreációs wellness központjában. Nyitott és fedett gyógyvizű medencék mellett élményfürdő, csúszdapark, vizes játszótér, szaunavilág és többfajta frissítő masszázs várja egész évben a látogatókat.

Bátran kijelenthetjük, hogy Bükfürdőn tényleg minden korosztály, párban vagy családosan utazó, aktív vagy passzív kikapcsolódást kedvelő is egyaránt megtalálja a neki leginkább megfelelő feltöltődési formát.

A Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület jóvoltából tölthettük el ezt az örömteli élményekben és ízekben gazdag hétvégét.

Kapcsolódó cikkek

FLOW NAP Bükfürdőn

2018. június 07.