Flúgos futam Kocson

Forrás: turizmus.com

 2016. június 23. 12:01

Talán már sokan tudják, hogy Kocs község nevéből származik a kocsi szavunk, amely aztán más nemzetek nyelvjárásában is hasonló alakban jelent meg. A Komárom-Esztergom megyében, Tata közelében található település így lett világhírűvé, s idén már a 18. Nemzetközi Kocsitoló Fesztivált rendezi.

A július 8–10. közötti esemény legjelentősebb programja a kocsitoló verseny, amelyen 350 kilós szekereket tolnak végig a falun, 1800 méteren keresztül az öt fős csapatok. Nevezések érkeztek a megmérettetésre nemcsak a megyéből, és az ország távolabbi pontjairól, de Olaszországból, Németországból és Szlovákiából is. Idén második alkalommal kerül megrendezése a nAgymenők futam is, ahol a versenyzők 3 kategóriában (profi, amatőr, kezdő) mutathatják be saját fejlesztésű járműveiket.

 

Kocs település múltja nagy jelentőséggel bír a mobilitás történelmében. Első említése 1217-ből, a Váradi Regestrumból való, neve feltehetőleg egy török személynévből ered. A község mesterembereinek köszönheti hírnevét, hiszen ők készítették el először az igazi kocsi szekeret, melyet 1518-ban Sigmund Von Herberstein, rajzán meg is örökített.

A fesztivál háromnapos forgatagában kiállítások, koncertek, néptánc-előadások, indiai tánc, mazsorett felvonulás, katasztrófavédelmi bemutatók, buborékfoci és lézerharc várja többek közt a látogatókat.