Folytatódik a korlátozások feloldása Olaszországban

Forrás: MTI

 2022. március 23. 09:24

Ismét kilencvenezer fölé emelkedett az új koronavírus-fertőzöttek napi esetszáma Olaszországban, és mindenekelőtt az alacsony átoltottságú dél-olaszországi tartományokban ugrott meg. Ennek ellenére május elsejétől minden korlátozást eltörölnek.

Az egy nap alatt végzett több mint hatszázezer teszten több mint 93 ezer új fertőzöttet azonosítottak. Az idén ennél több beteget egy nap alatt február 8-án regisztráltak, akkor több mint 101 ezret.

Egy nap alatt 197 beteg halt meg, amivel a halottak száma - 2020 februártól számolva - túllépte a 158 ezret.

Az egészségügyi veszélyhelyzet vége nem jelenti a pandémia befejeződését - mondta Andrea Costa egészségügyi államtitkár.
Hangsúlyozta, hogy az omikron variáns februári tetőzése óta a járványgörbe, az utóbbi több mint két évben tapasztaltak szerint, nem egyenesen ível lefelé, hanem ingadozik.

A betegek száma az utóbbi egy héten a korábbihoz képest országosan negyven százalékkal emelkedett. A kórházak leterheltsége viszont nem nőtt jelentősen annak ellenére, hogy a húsz tartományból tizennégyben megugrott a kórházban kezeltek száma.

A betegek száma mindenekelőtt a déli Puglia tartományban és Campaniában emelkedett, egy hét alatt majdnem hatvan százalékkal. A régiókban továbbra is alacsony az oltottsági arány, és magas a fiatalok száma, akik között jelenleg az omikron BA.2 vírusvariáns terjed.

Az államtitkár a SkyTg24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, hogy még néhány hetet kell várni ahhoz, hogy a járványmutatók tartós csökkenést mutassanak.

Az esetszámok újbóli emelkedése ellenére március 31-én véget ér az egészségügyi vészhelyzet Olaszországban

Fotó: 123rf.com

Costa az oltakozás folytatására szólította fel a lakosságot, hangsúlyozva, hogy a tizenkét év feletti olaszok 92 százaléka kapott már legalább egy oltást, és több mint 83,8 százalék már két dózissal oltott. Több mint 38 millióan részesültek már harmadik vagy emlékeztető oltásban, amit további tíz millió embernek kellene felvennie.

A kormány korábbi bejelentése szerint március 31-én véget ér a 2020. január végén bevezetett és azóta folyamatosan meghosszabbított egészségügyi veszélyhelyzet.

Április elsejétől az oltási igazolás nem lesz többé kötelező a városi tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, hivatalokban, valamint a vendéglátóhelyek szabadtéri részein. A védettségi igazolás hatályban marad a vendéglátóhelyek zárt tereiben, a szállodákban, a zárt edzőtermekben, uszodákban, múzeumokban, mozikban, a hosszútávú közlekedésben. Zárt térben továbbra is FFP2 típusú maszkot kell viselni.

A járványkorlátozásokat május elsejétől törlik el.