Folytatódik a Varázserdő projekt a debreceni Nagyerdőn
Forrás: turizmus.com
2021. március 29. 16:46
A Varázserdő projekt első ütemében alakították ki a sétányt az új debreceni strand Pallagi út felőli oldalán, a második ütemben a fürdő előtti sétányt fejezik be élményvilágítással és párafúvókkal, így az egészen a II. János Pál pápa térig ér majd. A kivitelezőknek egy fényjátékot, egy programozható vízi attrakció is ki kell majd építeniük a térnél. A több mint 736 millió forintos beruházás június végére készül el – írta meg a Dehir.
Papp László polgármester a múlt csütörtöki tájékoztatón emlékeztetett, a nagyerdei pihenőövezet folyamatos megújítását 2013-ban kezdték, azóta 25 milliárd forint fejlesztési forrást kapott Debrecen erre a célra; megépült a Nagyerdei Stadion, az új szabadtéri színpad, a Ködszínház és az új strand, valamint megújult a Békás-tó.
Az új strand területén egy új szálloda építését is tervezi a város, hamarosan zárul a tervpályázat az Aquaticum élményfürdő felújítására, és az állatkert és a vidámpark teljes megújítására is készülnek – sorolta a polgármester.
Az új strand építészeti elismerését jelzi, hogy az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban megjelenő építészeti magazinja, a Royal Institute of British Architects címlapjára került.
Széles Diána, a turizmus fejlesztéséért is felelős alpolgármester azt mondta, a kormánnyal együtt folyamatosan együtt dolgoznak a turisztikai attrakciók megújításáért és újak létrehozásáért, hisz ez egyrészt a város hírnevét öregbíti, másrészt a helyi kis- és középvállalkozásoknak ad munkalehetőséget.
Íme az új sétány látványtervei:
![]() |
![]() |
A második ütemben a fürdő előtti sétányt fejezik be élményvilágítással és párafúvókkal |
Fotó: Debreceni Önkormányzat |